A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1922. október

szerűen felragyogjon hitünk. Tudomány és művészet, kultura és esztétika csak ködös szürkületben hagy, a hit sugárkévéje azonban széttépi a homályt, hajnal hasad s ujjongva ébredő lelkünk, mint dalos madár zendit rá az Istenben való élet üdvös hyranuszára. Van hitem, ha bizva Istenem szavában, keze áldó vezetésében, szive végetlen szeretetében — rábízom magamat, benne élek. Van hitem, ha határozott a meggyőződésem, hogy minden látszólagos ellentmondás dacára jól cselekszik az Ur s O lesz a diadalmas. Van hitem, ha törvénnyé vált bennem az elhatározás, hogy az 0 akaratát én is segítsem diadalra vinni s ha szívbéli boldogságot szerez a munka, melyet az 0 dicsőségéért folytatok. De legyünk egy kissé gyakorlatiasabbak, közvetlenebbek, szemléltetők. Hogy hit ébredjen valakinek a szivében, ehhez külső, érzéki észlelés nem szükséges. Mert az igazság után való vágyakozás örök vonása a léleknek. A jobb, a tisztább, a boldogabb, az üdvösebb után való reménység mindig élt az emberi szivben, sőt egyesegyedül ez éltette és élteti. A hit pedig a reménylett dolgok valósága — mondja Pál apostol —. Hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme leszen: megjelent néktek Isten igazsága és kegyelme, szentsége és irgalma, szeretete és ereje a názárethi Krisztusban; tanításaival viágosit, életévei példát ad, szegénységével meggazdagít, szenvedésével megvigasztal, halálával megvált, feltámadásával és mennybemenetelével megigazít, — szóval kész és képes beváltani a sziveknek minden jóra és tisztára, boldogra és üdvösre irányuló reményét. Ebben az egy mondatban benne van az egész evangéliom . . . Mikor ez üzenet felséges akkordjai odahatolnak reménykedő lelkem falaihoz, ezek a falak boldog bizalommal visszhangozzák: óh, nekem éppen ez kellett, én éppen ez után óhajtozom, ugy érzem, engem éppen ez fog bolgogitani. Gyarló, semmi vagyok, ez az evangéliom az isteni szeretet drága tárgyává, istengyermekké magasztal. Tévelygő vagyok, ez az evangéliom kézen fog s biztos ösvényre vezet Bűnös vagyok, ez az evangéliom elégtevő érdemről, bűnbocsátó kegyelemről biztosit. Mulandó vagyok, ez az evangéliom örökéletről tesz bizonyossá . . . Erre vágyódtam, ezek után sóvárogtam mindig lelkem ösztönszerű vágyaival, bizonytalan, ám égető reményeivel. S e vissz15