A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918. július

50 B. Az egyes pénztárak és alapok számadásaira vonatkozó ész­revételeim : A főgimn. pénztár költségelőirányzatát ugy a bevétel, mint a kiadás tételeivel összehasonlítottam s ugy találtam, hogy ennek pár tétele a jegyzőkönyvből ugy a bevételben, mint a kiadásban — a számadásba tévesen állíttatott be. A költségelőirányzatban felvett összegnél több volt a bevé­tel 24248*86 koronával, a kiadás pedig 21382*72 koronával, a két tétel közötti különbözet a pénztári maradványban, illetőleg a szaporodásban feltalálható, a költségelőirányzat tehát betartatott. A takarékpénztárból kivett s egészen vissza nem fizetett összeg is uj kölcsönökre s egyéb kiadásokra használtatott fel, de ez az uj teherszámlán is fel van tüntetve. A kötvények összege 286259 koronáról 294864'46 koronára emelkedett. A mult évi, illetőleg félévi számadásból téves összeadás foly­tán kimaradt 988*18 korona kamathátralék a f. évi számadásba felvétetett. A mult átmeneti év, t. i. a tanévvel való zárás ugy a szám­adás összeállítását, mint annak megvizsgálását megnehezítette, ez okozhatta a számadásban előlorduló téves összeadásokat is. A kamatkimutatásokat is átnéztem, az átmeneti bevételeket és kiadásokat egyeztettem s kifogásolni valót nem találtam bennük. A 21729*52 korona vagyonszaporodás a vagyonba felvett 10359*92 korona uj, a 2235 kor. lefizetett régibb Baksay, Erőss, Matolcsy, Szánthó-alapitványból, a mult évi számadásból kima radt 988*18 korona kamathátralékból, az internátusiól visszatérülő 4475*60 korona (együtt 18529*30 kor.), a pénztári számadáson névértékben keresztülvezetett hadikölcsön s néhány kisebb, elő nem irányzott bevételből állott elő. Megjegyzem, hogy ebben a szaporodásban van olyan 4475*60 kor., most már a vagyonmér­legben 9771*06 kor. az internátustól visszaterülő kiadás, aminek a visszatérülése nagyon kétes.

Next

/
Thumbnails
Contents