A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918. július

5 gaiért, szerelmetes fiainkért, kik vérüket ontva, éltüket áldozva ha-colnak hazánkért, annak megtartásáért, szabadságáért s jövendő boldogságáért. Uram! le nagy és hatalmas vagy, ha parancsolsz a háborgó tenger hullámainak, egy szavadra elcsendesednek. A te kezed erős, megkötheti azt a fergeteget, mely vért ontva, halált osztva zug keresztül a föld kerekségén Jöjj el azért és siess a mi szabaditásunkra, mert immár megemésztetünk a súlyos csapások alatt s már-már alig tudjuk követni a te egyszülött fiadnak, a mi urunk Jézus Krisztusnak ezen parancsolatját: „Munkálkodjatok, mig nappal vagyon, mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhatik." Mert megköti kezünket a sötét gond, megbénítja erőnket az aggodalom, a félelem, elborítja elménket a veszedelmek komor felhője, mely fenyegetően és vészthozólag lebeg felettünk! . . . Egyedül csak tebenned bizunk Uram! és könyörgünk hozzád: oldozd meg kezeinket, hogy vethessük a munkára; dicsőítsd meg erődet erőtlenségünkben, hegy e/végezhessük, amit reánk biztál; világosit d meg el nénket, h Dgy a veszedelmek örvényéből is meglássuk erős karodat, a mi meg:artásunkra s bízván bízzunk tebenned, még akkor is, ha félelem rettegtet s ha szinte a halál árnyékában járunk is. A ránkbizott munkák elvégzésére gyülekeztünk össze, hogy midőn kint, a természet kebelén áldott kezek fáradoznak a földi kenyérért, mely testünket táplálja, szivünket megerősíti, mi az Urnák szolgái munkálkodjunk azon eledelért, mely mennyből szállott alá és táplálja lelkünket az ötök életre. Nagy hálával tartozunk Uram tenéked, hogy — habár szorongattatások között is — elvégezhetjük a munkát, a gonosz ellenségek háborgatása nélkül. Áldd meg a mi munkáinkat, hogy mind testünk, mind lelkünk megelégíttessék a te javaidból. Áldd meg a földi munkában fáradozókat erővel, kitartással, hogy megláthassák, betakaríthassák s élvezhessék munkájuknak gyümölcsét s néked mondjanak dicséretet.