A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918. július
19 konya, Gige, Fiume, Kadarkút, Alsok-Sarkad, Nagykorpád, Orci, Kisdobsza, Pata, Szabás, Udvarhely, Zagreb. Tekintettel arra, hogy — amint méltóztatnak látni — olyan messze távolságokban vannak ezen egyházak egymástól, hogy alig lehetett összekötni több egyháznak egy utazással való meglátogatását; tekintettel arra, hogy mélt. egyhm. gondnok urnák igen sok elfoglaltatása van; tekintettel arra, hogy egy-két egyháznak meglátogatása is 3—4 napba került a rossz vasúti közlekedés miatt: nem is bátorkodtam felkérni mélt. gondnok urat arra, hogy vegyen részt az egyházlátogatásban. így csak egyedül végeztem. Nyolc izben utaztam ezen 12 egyház megvizsgálására. Legtöbb helyen magam végeztem mindent, néhol a szomszéd lelkész volt segítségemre, akit magammal vittem. Egy alkalommal volt társam az egyhm. egyházi főjegyző ur. Mégis, hogy a hosszú utazás ne legyen olyan terhes, Szigetvár vidékén útközben meglátogattam : Magyarlad, Somogyhatvan, Basal, Molvány, Kálmáncsa és Homokszentgyörgy egyházakat is, amidőn a főjegyző ur is velem utazott és meglátogattam útközben Somogyvisontát. Somogyszobba is elmentem egy fontos ügy elintézésére. A szlavóniai egyházak közül is meglátogattam : Suhopoljét, Daruvárt, Kovenicanit és Imsovcit. Gigét és Kadarkutot, bár kérték az egyházlátogatást, sehogy sem tudtam meglátogatni, a legjobb akarat mellett is, mert időmet annyira lefoglalta az esperesi folyó ügyek elintézése, a csurgói főgimnázium püspöki látogatása, a Pápára való utazás jun. 9-én, a csurgói érettségi vizsgálatok, hogy ápr. 23-tól junius 15-ig kevés nap kivételével uton voltam. Hogy ez a két egyház elmaradt, annak oka főképpen az volt, hogy mindkét egyházban egyáltalán semmi különösebb esemény nem merült fel az egyházlátogatás végezésére. Mindenik egyházban megtörtént a békés megoldása a fizetés rendezésének. Békesség, nyugalom van mindkét gyülekezetben. Sőt Kaderkut csak ugy kérte a visitatio megtartását, ha időm és körülményeim engedik. — így tehát ez évben is meglátogattam 22 egyházat, negyedrészét gyülekezeteinknek.