A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918. március

5 otet félők között és megszabadítja őket. Jól esik lelkünknek, ha hozzád közelithetünk, mert dicsőségednek fénye szétoszlatja és elűzi a bu és bánat sötét fellegeit, melyek beárnyékolták testi és lelki életünket. Sajgó szivünket kétélű tör szúrása vérezte immár, amikor aggódó lélekkel láttuk, hogy ez öldöklő világfelfordulás, a vérözön, nemcsak szeretett hazánkat döntötte az Ínség mélységes örvényébe, hanem immár szent országodnak határait is kezdette pusztítani, a hit templomának szegeletköveát alámosni, oszlopait megingatni. Elfordult, Uram! tőled a te péped, elfelejtkezett törvényeidről; az igazságról, szeretetről, irgalmasságrói és áldozatról; a hitetlenek utján jár és az elnokság ösvényén rohan a veszedelembe. Felséges Isten! Irgalmasságodban soha sem kételkedtünk, hatalmadba vetett hitünkben nem csüggedtünk, mert tudtuk, hogy a te tanácsod megáll mindörökké s amikor akarod, végét vetheted e nagy romlásnak. Nem is csalatkoztunk meg, mivel feltámasztottad immár a te napodat, napkelet felől. Kérünk most, hogy terjeszd el ennek sugarait napnyugatra, áraszd el áldásait az egész földre, hozd el a békességet az egész világra, hogy visszatérve mindenki a harcmezőről családi tűzhelyéhez, hozzákezdhessen az újraépítés nagy munkájához s ennek elvégzése után pihenhessen a te néped csendesen szőlőtőkéjének é.s fügefájának árnyékában. Mi is, kiket apostolokká választottál és őrállókká tettél, anyaszentegyházadban elvégezhessük a ránk bízottakat. Add erődet mostani nehéz, de szép és magasztos munkánkhoz, add áldásodat reánk a munka után, hogy szent országod határain belül és egyházad veteményes kertjében, az iskolákban, békesség, boldogság és élet lakozzék mindörökké! Senkiben másban nincsen bizodalmunk, egyedül csak tebenned, azért kérünk tégedet, hogy irgalmasságod legyen mivelünk, amiképpen bizunk tebenned. Amen. Ezután mélt. e. m. gondnok ur a következő megnyitó-beszédet intézte a közgyűléshez ; Nagytiszlelelii egyházmegyei közgyűlés ! Midőn a mai közgyűlésünkön szokásomhoz luven e helyről önökhöz pár szót intézni kívánok, lehetetlen,, hogy rövid felszólalásom rövid bevezetőjeként meg ne emlékezzem azokról a világot rengető nagy eseményekről, melyek lekötve tartják ma minden gondolkodó ember egész gondolatvilágát, melyek irányítják minden ember összes lényeit, összes cselekedeteit. Ida én ezekről az eseményekről megemlékezni kívánok, mintegy vigasztalásként, önkénytelenül egy hasonlat jut eszembe, — ugy érzem magamat most a négy év óta minket betöltő folytonos izgalom hatása alatt, mint az a hosszú