A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. október

<1 pontjaiban lesz bővebben felsorolva és előadva, azért ezeknek részletesebb fejtegetésébe most esperesi jelentésemben nem bocsátkozom. Fájdalom, hogy ezen szép ünnepélyünket, lelki örömünket megzavarja, megháborítja a még most is tartó borzalmas világháború sok szenvedése és nyomorúsága. Bármint akarnánk is, de nem adhatjuk át magunkat a teljes örömnek, amikor oly sokaa hiányoznak közülünk, szerelmeseink, a fiak, az apák, a házastársak, mert ha ezekre gondolunk —- és pedig lehet-e csak egy pillanat is, hogy rájuk ne gondolnánk -- akik a véres harcmezőn küzdenek, vagy szomorú fogságban töltik kietlen napjaikat, avagy a kórházak tövises ágyán gyötrődnek: az öröm egyszerre siralomra fordul, megered könnyeinknek árja s fájdalom szorongatja szivünket. És ha azokhoz száll emlékezetünk, akik csendesen pihennek, édes álmokat alusznak, duló csaták után idegen föld hantjai alatt: lehet-e keblünkben csak egy parányi helyet találni az örömnek, hogy jól érezhetné magát? . . . De azért nem szabad magunkat átengedni a mélységes bánatnak, meg kell nyugodnunk Istennek bölcs végzésén, aki megpróbált és megdorgált, hogy javunkra legyen, boldogulásunkra szolgáljon. Az istennek csudálatos bölcsessége igazgatja, kormányozza a világegyetemet. Példa rá éppen a reformáció története. Mennyi szenvedés következett utána, mennyi vér folyt; evtizedekig tartó háborúk dúltak,' az ínquisitio rémséges kinjai zúdultak az igazakra, a hívőkre, az ártatlanokra, mig a lelki szabadság ügye diadalmat nyert s élveztük annak áldásait, az istennel való lelki békességet s most is csak annak birtokában tudunk nyugodtan élni s amíg ezt megőrizzük, semmi veszedelem nem érhet bennünket, mert nincsen bántódásuk az isten tőrvényeit szeretőknek. Igaz, hogy ez a világháború is könny és vérözönbe borította a világot, minden képzelhető Ínségét érezzük, rengeteg áldozatot követel, de népek, nemzetek boldogságának, virágzásának lesz kútfeje, ki nem apadó forrása. Ez legyen mindnyájunknak mélységes bánatában egyedüli vigasztalásunk s éltessen azon reménység, tápláljon az a hit, hogy amikor eljövend e háborúban az idő teljessége, amikor megtelik csordultig a keserű pohár, melyet az emberiségnek ki kell üriteni s betelik a mérték, akkor hiában erőlködnek a földnek hatalmasai, híjában csörgetik az öldöklő fegyvereket a hadvezérek : megzendül az Urnák szava, végigzúg az egész világon s elhozza a mindenek által epedve várt, áldott békességet az egész világnak! . . . Egyházmegyénk legutóbb iártott közgyűlése óta, rövid egy negyed év alatt alig egy pár fontosabb esemény történt. Legelső sorban van szerencsém a méiyen tisztelt közgyűlésnek tudomására hozni, hogy apostoli királyunk ő Felsége méltóságos Huszár Aladár egyh. megyei gondnok urunknak » curiai birci cimet és jelleget adományozta, Amig egyrészről e magas kegy