A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. július

— 45 — szept. 1-én nyugdíjaztatni fogja" intézkedést igényelvén, az igaz­gatótanács véleménye szerint az 1894. évi XXVII. t. cz. hatálya alatt hozott e határozat végrehajtásának itt az ideje. Javasolja azért, hogy az egyházmegye, fentebb hivatkozott határozatának végrehajtásaként, Kalocsay Endre főgimnáziumi ta­nárt 1916. szept. 1-ső napjától kezdve nyugdíjazza és bizza meg az elnökséget, hogy erre vonatkozó határozatának felterjesztésével a nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi miniszter urnái tegye meg a szükséges lépéseket. Az 1894. évi XXVII. t. cz. szerint felekezeti iskoláknál az a tanár, aki 30 éves szolgálati idejét betöltötte, vagy 60-dik élet­évét túlhaladta, hivatalból, esetleg saját kérelmére, bármikor nyug­díjazható. Kalocsay Endre tanárra nézve a nyugdíjazásra az előfeltéte­lek a határozat hozatalának idején megvoltak; különben pedig, mint a hivatkozott jogerős határozatból kitűnik, nyugdíjazását maga kérte. Az a körülmény, hogy Kalocsay Endre tanár az elsők kö­zött volt, ki bejelentette, hogy az 1914. szeptember 1-én életbe lépett XXXVI. t. cz.-ben megszabott 35 évig kiván szolgálni, egyáltalán nem érinti az 1894. évi XXVII. t. cz. joghatálya alatt, 1914. junius 30-án hozott határozatnak érvényét. A közgyűlés az 1914. évi junius 30-án Kalocsay Endre tanár kérésére hozott és a jegyzőkönyv v. i. pontja a. foglalt határozatának végrehajtásaként, Kalocsay Endre főgimnáziumi tanárt 1916. szeptember 1-ső napjától kezdve nyugdíjazza s megbízza az egyh. megyei elnök­séget, hogy ezen határozatának felterjesztésével a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnál tegye meg a szükséges lépéseket. Megbízza az igazgatótanácsot, hogy Kalocsay Endre tanár helyetteséről gondoskodjék.

Next

/
Thumbnails
Contents