A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. július

- 18 ­f) Az esp. értekezlet ama határozatát, amely egy, a célnak minden tekintetben megfelelő theol. internátus létesítését javasolja, az em. leik. értekezlet helyesléssel fogadja s az eszme megvaló­sítására — az esp. karral egyetértőleg — a főgimn. internátus uj épületbe költözését találja legalkalmasabbnak. Kgy. a leik. ért. javaslatát elfogadja s a ker. kgy. elé felterjeszti. g) Dr. Kovács J. István, bpesti ref. theol. akadémiai tanár­nak „Lelkészeink és tanítóink betegsegélyezése" cimü lelkes fel­hívását leik. ért. szívesen üdvözli s az abban foglalt magasztos eszmét a legközelebb összeülő zsinat által megalkotandónak véli, olyformán, illetve módosítással, hogy érdekeltek és fentartó testü­leteik, s az egyet, közalap segélyének bevonásával tagja lenne annak minden rendes vallástanitó és s. lelkész, minden tanitó és tanítónő, középiskolai, tanitó-, tanitónőképzői és felsőiskolai tanár. Kívánatos azonban, hogy midőn a kötelező belépés kimondatik, az „egyh." hivatalnokok betegsegélyző intézete" necsak betegség, baleset és halál, de általános munkaképtelenség esetén is segé­lyezze a tagokat. Kgy. az indítványt magáévá teszi s a ker. kgy. utján a zsinatelőkészitő-bizottság szives figyelmébe ajánlja. h) Az e. m. leik. ért. az esperesi kar, illetve a ker. gazda­sági tanács által készített s a lelkészek csal. pótlékára vonatkozó módosító javaslatot tárgyalván - „helyesnek tartja a szab. rend. olyatén megváltoztatását, hogy a 6 s ennél több gyermekkel bíró családok az eddiginél nagyobb segélyben részesüljenek. Nem látja azonban arányosnak s épen ezért elfogadhatónak a ker. gazd. tanács azon javaslatát, hogy míg 3 gyermeknél 200 kor. segélyt ad, a 6 és ennél több gyermekes leik. családot csak 400 koronában szándékozik részesíteni, akkor is, ha a háznál nevel-

Next

/
Thumbnails
Contents