A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. március

- 26 — áldozata egyházmegyénkből. Hősies halállal pecsételte meg hazája iránti szeretetét! Alig egy évig működött egyházában, mint az Ur veteményes kertjének hü munkása, s ekkor a hon védelmére fegyveres szolgálatra behivatván, az ott szerzett pusztító nyavalyának esett áldozatául s Bürüsön, f. évi február 3-án helyezték el drága porait a temetőnek kertjébe. Szép remények hiusultak meg halálával. Már mint gyermek ifjú, fentartója, gondviselője volt a vele együtt korán teljes árvaságra jutott testvéreinek. S mily boldogságban élt a kis árván maradt család az ö gyenge szárnyai alatt! Mily szeretettel csüngtek rajta kis testvérei! Szinte elfelejtették a sorsnak sujtoló csapásait abban a rajongó szeretetben, mely őket együvé kapcsolta ! S most a kíméletlen halál széttépte a rózsaláncokat 1 Az enyészet angyala beborította a sokszorosan árva testvéreket a halál árnyékával. De nemcsak azokat, nemcsak a rokonságot, hanem szeretett gyülekezetét, ennek nemeslelkű lelkipásztorát, aki odaadó hűséggel vezérelte, tanácsolta; az egész tanítói kart, mely egyik szép reményekre jogosító tagját ily korán elvesztette. Mi csak kesergünk, csak könnyeket hullatunk, de a vigasztalás gyógyitó balzsamát nem csepegtethetjük a vérző szivekre. Ezt elvégzi helyettünk az Ur, a mi édes mennyei atyánk, a kinek sulytoló csapásait is gyermeki szeretettel kell fogadnunk és elhordoznunk. Az árváknak gondviselő édes atyja vigasztalja meg a mélyen lesújtott szerelmes feleket, a kis testvéreket, akiknek édes atyja marad elhagyatott állapotukban is, a megtört szivü nagy anyát, aki sirva megy gyermekei után a koporsóba, s azt a nagy rokonságot, a melyre sötét gyász borult, s minket mindnyájunkat, akik kesergünk a boldogult ifjú távozásán! Sok szenvedések közt megfutott rövid pályájának koporsó lett a vége, honszerelmének örök emlékezet lesz a jutalma! Ezt az emlékezetet ne hagyjuk elenyészni, ápolgassuk hosszú évekig keblünkben, őrizzük meg szivünkben, hogy lelkesítsen mindnyájunkat nagy tettekre, ha a kötelesség elhiv minket is az egyházért, a hazáért s a közügyért áldozathozatalra. Elköltözött ifjú társunk, legyen pihenésed csendes, álmod édes, és felébredésed dicsőséges ! ! 5. Főt. és méltóságos Dr. Baksay Sándor dunamelléki püspök urnák áldott lelkű neje, az élet késő alkonyán a mult év december havában jobblétre szenderült. Tudjuk mindnyájan, hogy a nagynevű püspök ur, — aki hazai szépirodalmunknak büszkesége, ref. egyházunknak egyik erős oszlopa, — gymnásiumi tanulmányait a csurgói gymnásiumban végezte. Még most is, éltének késő öregségében szép és kedves emlékek fűzik hozzá, kegyelettel viseltetik iránta, ugy hogy szinte második szülőföldjének tekinti. Azon mély gyászában, a melybe öltözött a hiv házastárs elköltözése után, felkerestem én is egyedül való magányában, s ugy a magam, mint egyházmegyénk ré-