A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

4 — 1. Mely alkalommal, Nagyt. Esperes ur buzgó imája után, Nsgs. egyházmegyei gondnok ur, mint hivatalára nézve idősebb elnök, á jelenlevőket szívélyesen üdvözölve s a határozatképességet megállapítva, a közgyűlést megnyitja. Tudomásul bejegyeztetik 2. Távolmaradásukat mult és jelen gyűlésről igazolták : az alsoki, bürüsi, görgetegi, n. kanizsai, s. viszlói, szabási, szentbenedeki, szomajomi, tótszentgyörgyi, ns. kisfaludi, csökölyi, kutasi, aszalói, inkei, gigei, r. kovácsi-i, n. korpádi, m. egresi, k. bajomi zádori, hoboli, kutasi, a. segesdi, n. dobszai, hencsei, komiósdi, patai, darányi, pettendi, m. csokonyai, kaposvári, lábodi egyházak. Dr. Héjas Imre vil. aljegyző, Kovács S. Qyula, Sárközy György vil. tanácsbirák. Nagy-kanizsai, szt. benedeki, tót-szt. györgyi, aszalói, szobi, nagykorpádi, m. egresi, hoboli, komiósdi, m. csokonyai, m. atádi lelkészek. Zsinka János tanitó. Távolmaradásuk igazoltnak tekintetik. 3. Olv. Esperes Ur következő jelentése: Nagyt. és tek. Egy hm. kgyülés! Midőn a tollat kezembe vettem, hogy esperesi jelentésemet megírjam, nem tudtam elűzni azokat a komor fellegeket, melyek sötéten éz ijesztőleg borongtak felettem, azon sok és megrendítő veszteség folytán, a melyek rövid fél esztendő alatt sújtották a nagyokban és hívekben különben is nem nagyon bővelkedő magyar ref. egyházunkat. Mindnyájunk homlokán ott ül a sötét bánat, keblünkben a mérhetlen fájdalom, szivünkben a nehéz aggodalom s a szemeinkben csillogó egy-egy könycsep jelzi — a mit elrejteni nem tudunk — hogy bizony »megnehezült az idők viharos járása felettünk.« Azok a háborgó hullámok, melyek eddig is teljes erővel ostromolták egyházunknak hánykódó hajóját, most mikor az erős és bátor vezérek, megbízható és tapasztalt kormányosok kidűltek — ugy látszik, hogy egészen a hajó széléig csapkodnak s ha valamikor, ugy most kell nekünk — kik a sokat hányatott hajón utazunk, — egymásra borulva, egymást megértve, a tanítványokkal, lelkünknek teljes erejével, szivünknek hő bizodalmával igy kiáltanunk a mi Mesterünkhöz: „Uram tarts meg mnket, mert elveszünk." Mert nekünk Ö az egyetlenegy erősségünk, az az