A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július
- 39 — Héj jas Károly balhási lelkész ur ez év junius 2-án életének 79-ik évében, rövid súlyos szenvedés után jobblétre szenderült. Egyik legöregebb tagja volt egyházmegyénk lelkészi karának, 55 évig munkálkodott az Urnák szolgálatában s ebből 41 évet a balhási egyházban töltött el. Hivatalának teljesítésében apostoli buzgóság, isteni félelem, erős hit és az Ur akaratán való teljes megnyugvás, a társadalmi életben vidám, derült kedély s a családi körben gyengéd szeretet, igazi hűség jellem zték. Igazi példányképe volt az Ur szive szerinti prófétáknak. Híveinek nem csak hü őriző pásztora volt, ki az evangéliumnak kies mezején vezérelte nyáját az örök élet vizének kútfejéhez, hanem valósággal szerető atyja, a kihez bármikor teljes bizalommal közeledhettek édes atyai jó tanácsért. Nyugodtan, félelem nélkül ment el, tudván, hogy ama mennyei atyához költözik, ki az ö hü szolgáinak megadja a méltó jutalmat, amaz örök boldogságot. Vigasztalja meg az Ur az árván maradt gyülekezetet s különösen a mélv gyászba borult özvegyet, ki 41 évig szivének 'fele, sorsának osztályosa s szenvedéseiben gyengéd szeretettel ápolgató hü társa volt. Minket, lelkésztársait és barátait nyugtasson meg az a tudat, hogy hosszú életében soha senkit megbántani, senkinek keserűséget szerezni nem tudott; jó szive, áldott lelke csak szeretetet, önzetlen ragaszkodást s igazi vonzalmat ébresztett mindenekben. Végtisztesség tételén megjelentem s az egyhmegye lelkészi karának nevében sírjának szélén bucsut vettem tőle. Az Ur, kinek nevét dicsőitette egész életében, dicsőítse meg ö magánál azzal a dicsőséggel, melyet neki szent fia által kijelentett! Őrizzük meg keblünkben jó emlékezetét! 4) Egyh. megyénk tanitói karában is bő aratása volt az enyészet angyalának. Fekete István, a s. nagybajomi egyháznak, itt 34 évig működött buzgó tanítója, ez év ápr. 24-én, 64 éves korában, hirtelen jött alig pár óráig tartó szenvedés után, közülünk jobb hazájába távozott. Több, mint 40 évig volt hűséges munkása az ur veteményes kertjének, ki gyengéd szeretettel vette fel gondját a kicsinyeknek, s fáradhatatlan, lelkiismeretes munkásságával nevelgette őket az Urnák tudományában és félelmében. Nincs egyebünk, mint az elismerés és hála, a mellyel fizethetünk azoknak, kik egész életüket az anyaszentegyház építésére szentelik. Adjuk meg ezt neki, fonjunk koszorút a hála* és elismerés virágaiból s tegyük le felhantolt sírjára Nyugodjék békével az urnák hűséges szolgája, mi pedig kegyelettel véssük szivünkbe kedves emlékét! . .
