A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

— 19 — vallásosság, hitélet nyilvánulásai is inkább szokásból folynának, nem pedig a hivő lélek nemesebb érzelmeiből. A magán és társadalmi életben folyton szaporuló rossz szokások és bűnök nem tudnak elszigetelve maradni, hogv azok be ne csúsznának az egyházi életbe s ezek fertőzik a lelkeket. Igazi vallásosságot, isteni félelmet, hitbuzgóságot már, ugy tetszik, csak a megaggoti öregeknél találunk, a kiknek szive, lelke iíjuságuk idején nem lett megmételyezve a bűnök által. A mostani fiatalság már megindult azon az uton, a melyről azt mondja az irás ,,vagyon oly ut, mely igaznak látszik az emberek szemei előtt, de a melynek vége a halál útja," Általános a panasz, hogy a fiatalság, melynek egyházunk fentartó elemének, oszlopának kellene lenni a jövendőben, folyton Korcsosodik, elsatnyul testben, lélekben egyaránt. Semmi magasztosabb, nemesebb ügyek iránt nincs fogékonysága. Ifjúsági egyesületek alig-alig létesíthetők, mert itt a lelkiekben kellene nemesedni, gyarapodni: de ettől idegenkednek. Mulató helyek, vendéglök, tekepályák, kártyabarlangok telle vannak vasárnaponként, mig a templomok üresek. Ha talán a szülök intik, feddik őket a rossz útra térés miatt, annak nincs semmi haszna, mert a gyermeki szeretet, engedelmesség ma már elvont fogalmak, puszta szavak, a valóságban alig találhatók. Bizony próféta szerű ihlettel kiáltott fel hajdan nagy költőnk: >Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága. Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága. Jaj az ilyen kertnek.« Bizony jaj az Ur veteményes kertjének is, melyben ilyen plánták növekednek ! Elfogódik az ember lelke, ha elmerül ezen gondolatokban s azon tűnődik, vájjon miként lehetne ezen segíteni ? Van-e valami orvos szer, mely gyógyitani tudná e nagy betegséget? ! A testi nyavalyák ellen van orvosság fűben fában, de az erkölcstelen életnek, a hitetlen léleknek csak a vallásban volna a gyógyszere, ha a beteg örömest nyúlna hozzá, ha érzi rettenetes baját. De éppen ez a jellemző tünete a mai kornak, hogy a vallást akarja lehetetlenné tenni s annak munkásságát megbénítani. Sajnos, hogy a jobb jövendő reményében csalódtunk. Próbálkozunk küzdeni a veszedelmes ár ellen, megfeszítjük minden erőnket, de ugy látszik, hogy lehetetlen szemben usznunk az áradattal. Azonban nem szabad csüggedni, annyival kevésbbé kétségbe esni, ha talán egyszerre nem látjuk is sikerét nehéz és fáradságos munkánknak. A mi általunk — az emberi szivekbe — elvetett magvaknak kikelési ideje egy ember öltő idő. Nagy szerencse, boldog ember az, ki az élet alkonyán meglátván mun2«