A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július
— 17 — rozta, hogy csak a kántortanitói lakás épittessék fel, a 11-od tanítói lakás utóbb, Egyhm. kgy. elé került az ügy 2 tervrajzzal. Egyik egy lakásos, másik kettős lakással. Az egy lakásos tervet a szakértő elégtelennek alálta, mert a törvény kellékeinek nem felelt meg. A másikat helyben hagyta. Az egyhmegye igy a helyben hagyott 2 lakásos tervet fogadta el s utasította a presbitériumot a felépítésre. Megfellebbezték a határozatot s csatoltak másik egy lakásos tervrajzol, mely 8/00 koronába kerülne, a két lakás 11200 koronába. A kerület gazdasági szempontból szintén ez utóbbit fogadta el, utasítván a presbytériumot, hogy építtesse fel. — A presbytérium a munkát vállalkozóknak kiadta, de a munka megkezdését megakadályozták. Erre a lelkész ur karhatalmat kért a főszolgabírói hivataltól, az nem adta meg, hanem a lelkészt az espereshez utasította. Közölve az ügyet az egyhm. ügyész úrral, az nem látta célra vezetőnek a karhatalmat, mert egy épületet csendőr felügyelet alatt felépíteni, ahhoz az anyagot meghordatni lehetetlennek találta. A tanitó sem ment ki a lakásból, pedig a nélkül nem lehetett hozzá kezdeni az építkezéshez. Erre ügyész ur javaslatára bizottság szállt ki a helyszínére felvilágosítani a híveket, hogy a ker. határozatot foganatosítani kell, mert az sokkal elönyösebb is: azonban az eredmény az lett, hogy 6-an szavaztak a kettős lakás mellett, l00-an ellene. Sulyosbitja a helyzetet, hogy a munkálat vállalkozónak kiadatott s ha ezek esetleg pert indítanak s megnyerik, nagy kára lesz az egyháznak. Ügyész ur különben javaslatával ez ügyet a kgyülés elé terjeszti. Szomajomban az egyház szép orgonát vett 1600 korona értékben, részint adakozásból, részint az erre már évek óta gyűjtött összegből. Kedvező jelenség, hogy kisebb egyházaink is törekesznek a hitbuzgóságnak emelésére, s szép példát adnak azoknak a nagyobb egyházaknak, melyek részint szükkeblüségböl, részint közönyösségből nem tudnak fe'emelkedni arra a magaslatra, hogy áldozni is kell istennek dicsőségére, s emelni kell isteni tiszteletünknek fényét az által is, hogy az irás szavaival: lantban, hegedűben és orgonákban magasztaljuk az urnák nevét, s fokozzuk a hivek áhítatos buzgóságát. — Elismerés illeti a hivek áldozatkészségét. Nagykanizsán újból volt panasz a miatt, hogy a főgimnáziumban rendesen vasárnap délelőtt végeztetik el a növendékekkel a munkálatok elkészítését és a melléktárgyakat ilyenkor adják elő, ugy hogy isteni tiszteletre soha nem mehetnek. Az állami elemi 3