A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

hogy az első kereszt* ének jószágaikat közre adák a szegények, özvegyek és árvák gyámolitására, ezzel mutatván meg azt, hogy igazi követői annak a Jézusnak, a ki ezt mondotta: «valamit cselekesztek eggyel az én kicsiny atyámfiai közül, azt én vetem cselekedtétek. fn nem teszek mindenkor vetetek, de szegények mindenkor lesznek.« Ezek után rámutatok arra a magasztos alkotásra, a melyet már kezdetén kitűzött magának a *Kalvineum« megalapítására. Hosszú századok óta nem tudunk rámutatni ilyen intézményre, a melv célját, rendeltetését tekintve ilyen felséges volna. Mindnyájan ismerjük a célt, azért felesleges hosszabb szavakkal, bővebb magyarázatokkal fejtegetni. A szegénységgel - ama pajzsos férfiúval - küzdő, a munkában elfáradott, a küzdelmek között összeroskadott próféták kicsiny gyermekeinek gyámolitása, az anyagi örökség nélkül távozott apostolok árváinak felsegitése, ezek gondjának felvétele, a gvámol nélkül maradt özvegyek aggodalmainak megkönnyítése, szomorú sorsuknak némi mértékben enyhítése: ez az a felséges cél, amely az O. R. L. E. előtt lebegett, mikor a Kalvineum megalapítására gondolt. Nem csalatkozott. Az eredmény mutatja, hogy erre égető szükség volt. Az Urnák igaz követői, mint amaz első buzgó keresztyének filléreiket, jószágaikat közre bocsátották s alig 2 esztendő alatt közel fél millió korona gyűlt össze, s igy már lehetővé van téve, hogy a fiuinternátus K-Böszörményben, a leányinternátus a mi egyházkerületünkben Losonczon felállíttassák. — Ez a Jialvineum; a melynél monumentálisabb emléket egyetlen nemzet sem alkotott ref. vallásunk megalapítójának, a nagy és halhatatlan emlékű Jiáhin dánosnak emlékezetére. Igazán elmondhatjuk rá a nagy római költővel »aere perennius « Jó istenünk ! Édes atyánk ! Segits meg bennünket e nagy munkában, töltsd ki reánk az irgalomnak lelkét bő mértékben, hogy felfogva e magasztos célnak fontosságát, siettessük annak megvalósítását. . Hogy ne legyen egyetlen árvánk kidobva az élet küzdelmes örvényébe, ne pusztuljon el a nyomorúság fertőjében, ne legyen egynek sem kétszeresen keserű az árvaságnak kenyere hanem találjanik menhelyet hol az élet viharai elől meg menekülve, felnövekedhetnek hogy legyenek a társadalomnak munkás, hasznos tagjai, anyaszentegyházunknak erős oszlopai. Siessünk mindanyian a Rálvineum oltárára az áldozatot letenni, ne maradjon senki az ő filléreivel, hogy majd a mikor fen fog állani ez, a szeretet és irgalom sugáraival övezett dicsőséges