A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. március

— 19 böl. Azok közé a kevesek közé tartozott, kikről azt mondja az irás : ,,boldog leszesz és jól lészen dolgod". Mert mind azt megnyerte Istentől, amit embernek földi életében adhat. Földi javakat, nagy bölcsességet, mély tudást, gazdag lelki talentumokat, példányszerű boldog, családi életet, általános becsülést, tiszteletet, s a mi fő dolog azt a legnagyobb áldást — a melyben csak a választottak részesülnek: elérte célját, meglátta munkájának gyümölcsét, s gyönyörködhetett fáradságos életének szép sikereiben! De épen itt van gyönyörű életének megdöbbentő tragédiája, a mely bizonyítja, hogy az emberi portest nem birja el sem a nagy kínszenvedést sem a túláradó boldogságot. Ha valakire emberi erő feletti fájdalom avagy boldogság árad: az összeomlik alatta. Mikor érdemeinek elismeréséül, jótékony életének jutalmául tisztelőinek serege a babérkoszorút nyújtotta neki, már ott leselkedett mellette az irigy halál, hogy csontkezével lerántsa homlokáról. S mikor felért a boldogságnak és dicsőségnek az emberek által elérhető legmagasabb fokára, s igérte, hogy a megtiszteltetés, a szeretet s a ragaszkodás csak a további fokozatos munkára serkenti, s feltárta mintegy igéretföldét jövendőbeli munkásságának : hangzott a válasz onnét a magasból : ,,megmutattam hogy látnád szemeiddel, de oda be nem mégy'

1. Leroskadt! Meghalt boldogságának és dicsőségének Nebóján. Hatalmas elméje megszűnt működni, nemes szive megszűnt dobogni. Igen mert az a nagy boldogság, melyre számított, embernek itt e földön nem adatik. Le kel) vetkezni a portestet s csak ugy lehet élvezni azt a nagy boldogságot és dicsőséget „melyet emberi szem nem látott, fül nem hallott, s embernek elméje el nem gondolhatott

1'. Ebben van most része, megdicsőült testben! Mi pedig elveszítettük: „Ehette az un tőlünk a vén embert, a becsületest, a tanácsost, a birót'

1. Igen mert nehéz és fontos ügyekben szava mindig súllyal esett a mérlegbe. Tanács ozásoknál mindig a tiszta igazság, s ha kellett a méltányosság érzete vezette. Ezért lön az, hogy mindenkinek tiszteletét, szeretetét megnyerte s nem csak városának, hanem az egész vármegyének nagy halottja lett. Általános a gyász, a keserűség, a fájdalom eltávozásával. Egyházmegyénknek kora ifjúságától fogva egyik erős oszlopa volt. A közbizalom korán elhívta a munkamezőre, több megbízatással ruházta fel, a mi nála nem csak puszta cim volt, hanem mindenik egy-egy tágas keret, melyet nemes és lelkiismeretes 2*