A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1910. július

- 8 rlene felkarolni s melegen pártolni ezen ügyet. Minden lelkésznek meg kell hozni a töle telhető legnagyobb áldozatot. Mert égető szükség az, hogy különösen a több-gyermekes lelkész—özvegyek elhelyezhessék gyermekeiket egy internátusban, hol ingyen, vagv csekély összegért kellő felügyelet alatt legyenek. A hivatalos egyháznak is támogatni kell ezen ügvet, nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is. Hiszen már van tanitők-háza, hol a tanitók árvái, vasutasok internátusa, hol ezek gyermekei kellő felügyelet alatt elhelyezhetők, tanulmányaiknak folytatása alkalmával. A részletkérdések t. i. hol állittassék fel ez a K

a'

vineum, egy vagy esetleg több helyen is, "egyházkerületenként, vagv más központokban, ennek megállapítása a szervező bizottságnak lesz feladata. Ez alkalommal elégnek tartanám, ha nt. és tek. kgyülés kimondaná, hogy hozzájárul a Kalvineum felállításához, azt melegen támogatja s anyagi áldozatot is hajlandó hozni, s egyúttal fellhivja ugy a lelkészeket, mint az egyes gyülekezeteket és áldozni kész nemeslelkü világi férfiainkat az erkölcsi és anyagi támogatásra. Még egy dolog van, a mit fel kell említenem. Építkező és sok adősággal terhelt egyházközségeink szorult helyzete. Nem tudom minő érzelmekkel méltóztatnak fogadni azokat a segélykérő iveket, melyek az összes ref. egyházakat elárasztják évenként 10-15 gyülekezet részéről De azt mondhatom, hogy engem nagy keserűséggel tölt el, ha olvasom egyik-másik egyházunk jajkiáltását, kétségbeesett vergődését a roskasztó teher alatt; mikor igen csekély 100 —200 lelket számláló gvülekezet azon panaszkodik, hogy elszakítva a nemzet testétől, idegen ajkúak közé beékelve, nem képes a hivek nyomorúságos anyagi viszonyai miatt roskadazó, összedüléshez közel álló középületeit, templomát, lelkészlakását, iskoláját renoválni, felépiteni, s az áldozatkész gyülekezetekhez, nemeslelkü emberbarátokhoz folyamodnak segedelemért. Mert senki nincsen, a ki rajtuk könyörülne. Megdöbbentő állapot s ha valakiben érző sziv van, nem térhet e nagy inség felett napirendre. Vannak — istennek hálá — nagy, fényes egyházaink, melyek anyagiakban nem szűkölködnek; vannak vagyonos híveink, de nem volna szabad felednünk, hogy azok a pusztulás, örvény szélén jajveszéklő hivek is, hitsorsosaink, tesrvéreink, kiknek felsegélése, gyámolitása nem pusztán kereszvténi, hanem emberbaráti kötelelességünk is egyszersmind. S ha mégis — dacára gyülekezetünk nagy nyomorúságának — az esdő szózat, a segélyre való felhívás nem jár soha