A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. augusztus
— 89 -csém tiszte'ettel jelenteni a somogymegyei reform, tonitóegyesület elnöksége részéről, hogy ez évi kgyülését julius 16-án Csokonyában megtartotta, mely alkalommal a segélypénztár számadását megvizsgálván, azt rendben találta. Komjáty Kristóf kistamási tanító a segélypénztárral szemben tagsági kötelezettségeit teljesíteni elmulasztotta és igy az alapszabályok 25-dik pontja értelmében tagsági jogosultságát elvesztette, azonban szerzett jogai épségben maradnak s ha kötelezettségének eleget tesz, tagsági jogát mindenkor visszanyerheti. Kgyülési jkönyv 8 pontja alatti határozattal megbízta a választmány, hogy az alapszabályok 22. és 33-dik pontjainak szükségessé vált módosítására nézve a jövő egyleti közgyűlésre terjesszen be javaslatot. Végre tisztelettel jelentem azt is, hogy egyesületi kgyülésünk a tisztikart újból megválasztotta. Tisztelettel. ARANY BÁLINT egyh. alalelnök. Tudomásul vétetik. C) Olv. a tanügyi bizottsági elnök következő jelentése : Az 1907 márc. 21-diki kgyüléstöl nyert megbízatásnak eleget teendő f. évi julius hó 7-dikén megjelentem az erről előre értesített molványi ref. leányegyházban, hogy ott a ref. felekezeti iskolának állami kezelésbe leendő átadását illetőleg a viszonyokat tanulmányozzam. Ezen helyszíni és a mellékelt okmányokbeli tanulmányozásomnak éredményeként van szerencsém véleményes jelentésemet a következőkben tisztelettel bejelenteni: Az F) alatt mellékelt egyh. községi kgyülési jkönyv szerint a szavazati joggal brió egyháztagok többsége odanyilatkozott, hogy iskoláját hajlandó az államnak átadni. S midőn megkérdeztem őket ezen hajlandóságuk oka felöl, válaszukban egyedüli okul a nagy egyházi terhet emiitették. Hiában hivatkoztam az uj és könnyű egyházi adózási rendszerre, hiába magyaráztam meg az államosítás nehézségeit és annak hátrányos következéseit, a többség megmaradt államosítási szándéka mellett. Most az a kérdés, hogy az egyháztagok többségének ezen államosítási szándékán kivül csakugyan oly sulyosak-e az egyh. adózási viszonyok és egyéb körülmények, hogy ezek is kívánatossá teszik az államosítást ?