A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

— 79 -•­annyi félnapi tanítási időre köteleztessenek, mint az állami isko­lák. Miután a terhek igy egyenlővé tétetnek, hasson oda az egy­hmegye és ker., hogy javadalmazásaink is egyenlőkké tétessenek. Kéretik a nt. és tek. egyh megyei kgyülés tegyen az egyh­kerületre felterjesztést, hogy a vizsgák junius hónap első felében megtartassanak. A kgyülés az indítványt jegyzőkönyvi kivonat­ban pártoíólag terjeszti fel elfogadásra a főtiszte­lendő egyházkerületi közgyűlésre. b) Miután az egyhm. pénztár az eddig viselt tanügyi költsé­geket nem viseli, hanem a régi intézkedést állította vissza, mely az egyes egyházakra nagyon sok kellemetlenséggel jár és több kiadással is, sőt az iskolavizsgálatot is csaknem lehetetlenné teszi mivel a nagy munka időben az egyházak kocsit előállítani nem képesek, kéressék fel a tanügyi bizottsági gyűlés utján az egyh.­megyei kgyülés, hogy mint eddig, ugy ezután is az egyhmegye pénztára fizessen mindennemű tanügyi költséget. Kéretik a nt. és tek. egyhmegyei kgyülés, szíveskedjék elha­tározni, miszerint a szóban forgó tanügyi költségeket az egyház­megye pénztára viselje, igy megszűnik az a tarthatatlan helyzet is, hogy a tanügyi gyűlés helyétől távolabb eső egyházak tan­ügyi képviselőik részére fuvar és napidíj cimen jóval többet kény­telenek fizetni, mint a közelebb fekvő egyházak. A tanügyi költ­ségek cimén az egyes egyházakra ezen évben kivetett összeg pedig a jövő évre számoltassák el. A kgyülés az indítványt nem fogadja el. 5. Szalóky Dániel és Fekete István tanitó urak ez évben töltötték be tanítóságuk 40-ik évét. Mely alkalommal tanügyünk­nek lelkes apostolát a b.-somogyi ev. ref. egyhmegye tanítóságá­nak egyik legkiválóbb alakját Szalóky Dánielt és Fekete István tanitó urat a midőn szeretettel üdvözöljük, kérjük a nt. és tek. egyhm. kgyülést, hogy az ö 40 esztendős szolgálatjuk érdemeit jkönyvileg megörökíteni kegyeskedjék. A kgyülés az indítványt elfogadja s nevezett tanitó urak érdemeit jegyzökönyvében megörökíteni határozza. 8. A tanügyi gyűlés belátván az eddigi felvételi, előmeneteli és mulasztási napló nehéz kezelesét és célszerütlenségét, egy naplómintát terjeszt a nt. és tek. kgyülés elé, kérvén annak elfo­gadását, s a régi alakú mulasztási naplóval együtt való haszná-

Next

/
Thumbnails
Contents