A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

— 38 ­Keszthelyen is tanított — még Csáktornyára is eljárt, hol Kle­men János polgári isk. tanitó úrral együtt végezték 7 növendék tanitásat. A szórványbeliek — a közeli vidékről — bejártak. A távolabbi községekben lakók között vallástani könyveket osztott ki s a szülök pótolták a tanitót s időnként kiment, hogy meg­győződjék a tanulásban tett előmenetelről. Ilyen tanítványa volt 8. Ezekből láthatjuk, hogy bizony terhes szolgálatot végez s fájdalom — mással mint jóindulattal, elismeréssel, köszönettel nem jutalmazhatjuk. XI. Legatió. (Ünnepkövetség.) Méltóztatnak emlékezni arra, hogy az 1904 szeptember 27. ker. kgyülés, jkönyvének 140. p. alatt felhívta az egyházmegyét, legátiók alakítására. Az egyhm. lelkészi értekezlet azt javasolta, hogy az egyes egyházak szóllittassanak fel: fogadnak e legátust, mennyit ajánlanak e célra? A csoportosítást pedig végezzék ma­guk között. Az egyhm. kgyülés ezen javaslatot elfogadta s ennek folytán felkértem az egyes egyházakat, hogy a fent emiitett kérdésekre válaszoljanak. E következő egyházakból vettem választ: A.-Segesd. Hajlandó volna fogadni legátust, de mivel Somogy §zobb sem ajánl, Balhás is csak 10 kor — igy a többit nem pótolja. Alsók. Nem fogad. Beleg. Mivel nem kötelező, a presbyterium nem kér. Bécz. Ha volna társ egyház, pünköstre kérne. Ajánl 10 l\­Böhönye. Nem óhajt Bürüs. Tekintettel a nagy távolságra, a hivek tulterheltetésére, nem fogad. Darány. Sem maga, sem más egyházzal társulva nem fogad. Galambok. Nagy-Kanizsával társulva fogad. Ajánlott 29 K­Húsvétkor volt is legátus. Gige. Húsvétra fogad. Ajánlott 10 K­Hatvan. Az egyház súlyos viszonyok közt van. Nem fogad. Hetes. Nem óhajt. Hobol. Elvben nincs ellene, de csak Molvánnyal társulva, Szigetváron is jönne össze bizonyos összeg. Határozott összeget nem ajánl, hanem a mi hiveitöi bejön.

Next

/
Thumbnails
Contents