A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. augusztus
— 13 — ideig várakozhatunk, s addig nyomorogni kell a lelkészeknek az 1600 kor. fizetésen, ha a kórpótlék elmaradna. Mélyen tisztelt közgyűlés, ime, a mennyire e szűk keret engedi, feltüntettem a mozgalom okát, czélját és az eredményt, a melyre eddig eljutottunk. Hogy ügyeink rendeztessenek, viszonyaink javuljanak s már egyszer a szakadatlan küzdés helyett az épités és jótékony munkálkodás terére is ráléphessünk, szükséges lesz az általam felsorolt hiányokat pótolni, ami a zsinatnak lesz feladata, illetve vezérembereinknek éberségére lesz szükségünk, hogy az emlékiratban foglaltak —- már csak azért is mert igényeinknek a minimumát képezik — megadassanak. Annyi bizonyos, hogy a jó akarat meg van, csak más véletlen és váratlan esések ne jöjjenek közbe utunkon, melyek visszavetnek ismét oda, honnan kiindultunk. Áttérek most nt. és tek. egyhm. közgyűlés azon megbízatásokra, a melyeket vettem s azon intézkedésekre, a melyeket a lefolyt négy hónap alatt tettem s beszámolok ezeknek teljesítéséről. Az 1904 márt. 16. kgy. jk. 3 5 p. alatt megbízatott az esperes egyhm. gondnok ur, Sárközy Béla egyhm. vil. tanácsbiró és dr. Vida Karoly fögymn. igazgató, hogy főt. és mélt. Baksay Sándor dunamelléki püspök urnák, Budapesten márt. 20-ikán tartandó beigtatása alkalmával egyh. megyénket képviseljék. Van szerencsém tisztelettel jelenteni, miszerint e megbízatásnak elegettéve hárman megjelentünk egyh. megyénket azon lélekemelő és magasztos ünnepélyen képviseltük. Sárközy Béla ur hallaszthatatlan hivatalos ügyei miatt nem jöhetett el. U. a. kgy. jk. 3 2 p. a. esperes utasíttatott, hogy Jakab Qörgy udvarhelyi gondnokon -— mivel hivatalát elfogadni nem akarta — az 50 kor. felmentési dijat végrehajtassa. Tisztelettel jelentem, hogy Jakab György gondnoki hivatalát elfogadta, azonban a pénztar átadása nem történhetett meg, mert a volt gondnok Mester János nem tudott a pénzzel elszámolni, az ügy ellene folyamatban van. U. a. kgy. jk. 4 a 6- p. alatt számvevő ur felkéretett, hogy az 1902-3 évi fögymn. számadás két tételére adja meg a felvilágosítást, illetve indokolja, hogy miért tartja helyén valónak a 287 és 129 sz. adósok tartozásainak törlését? miért kell kövelelésbe felvenni a 141 K- 36 f. haszonbért? Számvevő ur a választ megadta a kgyülés tárgysorozatába felvétettem, egyúttal szóval közöltem egyhm. volt pénztáros úrral,