A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1904. február, 1904. március

— 58 — 1. az inkei egyház képviseletében megjelent Jezerniczky Dániel előadja, hogy bár a tanítói járandóságból, melynek a nyugal­mazott tanítót illető hátralékos részét Német József lelkész idiglenes helyettes tanítói minőségben beszedte, az egyház pénztárába semmi sem folyt be: a nyugalmazott tanító által peresített hátralékot, egyházkerületi bírósági ítélet alapján mégis az egyházi pénztárnak kellett Gyenge Imre nyugalmazott tanitó részére kifizetni. Ez okból kéri, hogy Német József lelkész az általa illetéktelenül 5 hóra felvett tanítói jarandóság összegéből három hóra eső résznek visszatéríté­sére köteleztessék, bele nyugodván abba, hogy a kántori díjazás Németh Józsel javára számittassék. 2. Német József — hivatkozva arra, hogy ő a tanítói járandó­ságok beszedésénél a volt tanügyi bizottmányi elnök utasítása szerint járt el, — ragaszkodik ahhoz, hogy az általa felvett 5 havi tanítói fizetés nála hagyassák. A nyilvános tárgyalás befejezése után zárt üléssé alakult bíróság, az előadói véleményt meghallgatva, ezen vitás ügyben következőleg itélt: ítélet. Német József nemesdédi lelkész köteles az inkei ev. ref. egyház részére 245 kor. 40 fill, tőkét, ennek 1900 évi szeptember hó 1. napjától járó 5 °|o kamatait az inkei egyház pénztárába, valamint a felmerült30 kor. bírósági költséget a b.-somogyi ev. reí. egyház­megye péztárába 15 nap alatt, különbeni végrehajtás terhe mellett megfizetni. Az inkei ev. ref. egyház követelésének 246 kor. 40 fillért és járulékait meghaladó részével elutasittatik. Indokok: Az inkei ev. ref. egyház a miatt indított eljárást Német József nemesdedi ev. ref. ellen, hogy 1900 évben, mint az időbeni inkei ev. ref lelkész, a Gyenge Imre volt inkei ev ref. elemi iskolai tanitó nyugdíjaztatása utan, az inkei ev. ref. elemi iskolánál a helyetles tanítói teendőket csak két hónapon át végezte, s a rendes tanítói évi javadalmazásnak jogtalanul mégis 5| 12 részét, összesen 452 kor. 75 fillért vett fel, holott őtcsakatanitóiteendőktényleges végzésének idejére eső összeg, 181 kor. 10 fillér illette meg, s ezért kérte, hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents