A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. november

— 24 — csurgói főgyimnásium számára tett nagy alapítványa s sok más téren gyakorolt áldozatkészsége, kisebb nagyobb adortiányai, századokon keresztül lentartják nevének áldott emlékezetét. . . S hogy elköltözése pillanatában is enyhítse forrón szeretett s féltékeny gonddal őrzött kis egyházának szegénységét, súlyos anyagi helyzetét, végrendeletében 2000 korona alapítványt tett számára. Ennyi érdem, oly sok nemes tett nem is maradhatott jutalom nélkül. Megérte azt, a mi keveseknek adatik, hogy körülvette a rajongó szeretet s határtalan tisztelet mindenek részéről s megörökítették már életében nevét és emlékezetét. Hazája iránti szeretetének megtestesitéséül elhelyezte a közönség életnagyságú hű képét a vármegyeház nagytermében. — Áldozatkészsége iránti hálából, neve arany betűkkel vésetett márványba a csurgói főgymnasium épületében, hogy ezek hirdessék a késő utókornak nagyságát, szivének lelkének nemességét! De nekünk ne legyen elég, hogy láthatjuk testi szemeinkkel az ő fenkölt alakját, olvashatjuk az ő nevét arany betűkkel márványba vésve, hanem kell, hogy lebegjen szüntelen szemeink előtt az ő élő alakja, be legyen vésve szivünk táblájára kitörülhetetlen betűkkel az ő neve; emléke legyen állandóésörök a mi keblünkben, hogy legyen példányképünk, kit kövessünk egyházunk, hazánk iránti szeretetben, a jótékonyság gyakorlásában s a közügyek oltárára hozott áldozatokban. Egyúttal van szerencsém tisztelettel jelenteni, hogy az elnökség az egyh.-megye nevében koporsóját megkoszorúzta. Végtisztesség-tételén nagy számban megjelentek a lelkészi, tanítói és a főgimn. tanári kar, ugy szinte a gyülekezetek képviselői. Megaggott, megtört teste pihenjen békén családi sírboltjában, lelkének jutalmát — azokért, melyeket cselekedett az ur házával — adja meg neki az őrökké va'ó Isten ott fent az egekben. Miközöttünk pedig legyen áldott az ő emlékezete! „Az ur az ő szolgáinak sem adott változhatatlan erősséget" mondja az irás, de bizonyítja a szomorú tapasztalás. Ismét elköltözött egy lelkésztársunk, nt. Sarkadi Titusz, ns.-kisfaludi lelkész ur, kit a halál 48 éves korában, hirtelen, egy pillanat alatt ragadott el a kedves családi körből, a lelkészi karból, szeretett gyülekezete kebeléből. Csudálatosak az Urnák utai, végére mehetetlenek az ő tanácsai! Szivének, lelkének forró vágya volt, hogy ott hirdesse az evangéliomi tudományt, hol nagyatyjának kihűl porai nyugodnak s annak utóda óhajtolt lenni. S ime azon a napon,