A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. november

— 16 — terhektől, melyeket immár nem birnak tovább emelni. Szomorú és sötét a jövő, mely várakozik reánk. Méltóztattak látni, hogy ugy a kerületnél az államsegélyből, mint a közalapnál csak egy kis morzsa vettetik oda a legnagyobb inség és nyomorúság enyhítésére, de teljesen czéltalanul, mert annak semmi haszna nincs. Szeretem hinni, hogy ennek oka az, miszerint a felsőbb körök egyáltalában tájékozatlanok egyházaink viszonyairól s nem forgolódván a nép között, nem ismervén gyülekezeteink sanyaruságat, a híveknek roskasztó terhét: teljes jó hiszemüséggel járnak el. Ez esetben még van orvosság, mert ha a nyomor jajjait meghallják, lehetetlen, hogy segítségül ne legyenek. Ha pedig azon eset áll elő, hogy bajainkat teljesen ismerik, nagy lesz a csalódás, fájdalmas a felébredés. Nem mondom én azt, hogy egyházaink a közel jövőben rohamosan elpusztulnak, mert a valláshoz, annak hitelveihez, az anyaszentegyházhoz való SZÍVÓS és csodálatra méltó ragaszkodás oly lelki erőt ad híveinknek, hogy egész a végső pontig megáilanak. De attól félek, hogy ha a segedelem későn érkezik, híjában való lészen. Betegen még lehet segíteni, de a meghaltnak hasztalan a világnak minden orvossága. A kerületnek volna kötelessége feltárni a konvent előtt nyomorúságos állapotunkat^ a maga teljes valóságában s oda hatni, hogy azon minél hamarabb segítve legyen. Bocsanatot kérek a mélyen tisztelt kgyüléstől, hogy ilyen tüzetesen, hosszadalmasan foglalkoztam ezen anyagi ügyekkel, de tekintve az előzményeket, nem térhettem ki előle, nehogy az a vád érjen, hogy minden ok nélkül, szükségtelenül bolygattam meg ezen ügyeket. S hogy épen nekem jutott ez szomorú kötelességül, annak oka a mi sajátos viszonyainkban rejlik. Hogy a mi egyházmegyénkből hangzott fel először a jajkiáltás, annak egyszerű magyarázata az, hogy nálunk a legtöbb egyházi adó, lelkészek, tanítók fizetése, sőt az egyházfentartási szükséglet fele része, néhol ez is egészben, a személyekre van róva a dijlapok értelmében, tekintet nélkül arra, hogy telkes-é vagy zsellér, gazdag-é vagy szegény. Innét van az, hogy a szegény, vagy kisbirtokos állami adójának 100, 200 -500-as százalékát kénytelen fizetni egyházi adó fejében. Halom számra érkeznek évenként a segély-kérvények a kgyülés elé, bizonyságul annak, hogy ütött immár az utolsó óra, mikor az eddigi intézkedéseken múlhatatlanul változtatni kell.