A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március

— 21 -­homokszentgyörgyi ev. ref. egyház indítványát készség­gel teszi magáévá s ehezképest, a tiszántúli ev. ref. egy­házkerületi elnökség dicséretes példáját követve, az es­peresi hivatal utján felhívja a b. somogyi ev. ref. egy­házmegye összes gyülekezeteit s belhivatalnokait, hogy protestáns és magyar nemzeti szempontból nagy missiót teljesítő ezen egyetlen napilapnak, a „Magyar Szó"-nak erkö csileg is, de főként anyagilag, gyülekezetenként és személyenként legalább 1 — 1 részvény jegyzésével támo­gatására és megerősítésére sietni ismerjék a prot. egy­ház és a magyarság jól felfogott érdekéből folyó erkölcsi kötelességüknek. Határozatilag kimondja a közgyűlés, hogy a „Magyar Szó" részvényeiből az egyházmegyei pénztár terhére 10 részvényt jegyez s egy részvény jegyzésére a főgym. pénztárt utasítja. Ezen határozat hasonló és szélesebb körű intézke­dés czéljából felterjesztetik a főt és mélt. egyházkerületi közgyűlésre. 4. Egyházkerületi közérdekű és elvű jelentőségű határozatok és ministeri rendeletek. 1. Olv. a főt. és mélt. egyházkerület 1902. szeptember 15 s következő napjain, Pápán tartott közgyűlése jegyzőkönyvének 13. d.) p. a. határozat, melyben felhivatnak a lelkészek, vezető egy­háztagok, esperesek, hogy a hitsorsos szegények gyámolitása czél­jából igyekezzenek az egyházakban jótékony nőegyleteket felállítani, vagy legalább lassanként és alkalmilag a mondott czélra gyűjtése­ket eszközölni. Ezen egyh. ker. határozat a lelkészek, vezető egy­háztagok és esperes ur figyelmébe melegen ajánltatik. 2. U. a. kgy. jkv. 13-é.) p. a. határozattal utasíttatnak az es­peresek, hogy azon gyülekezetekben, hol a káplánhiány miatt az egyházi élet működése hátráltatik, — hacsak lehetséges, — a theol. növendékeknek az académiából való elvonását mellőzve, a közelebb fekvő egyházak lelkészeit alkalmazzák kisegitőkül. Esperes ur figyelmébe ajánltatik. 3. U. a. kgy. jkv. 13-g.)p. a. felhivatnak az egyházmegyék, hogy a zsinati munkálatok előkészítése tárgyában a conventi bi­zottságok által összeállított előmunkálatokat, illetve conventi ja­vaslatokat igyekezzenek oly időben letárgyalni, hogy azok, a netáni

Next

/
Thumbnails
Contents