A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március

tagra nem szabad adót vetni; igen helyes, de mi a következése? Az, hogy esetleg a 20 éven aluli vagyonos egyháztag terhét, átveszi a 20 éven felüli, zsellér. Javasolva van a bortok megadóz­tatása; innét várnak szaporulatot; de felejtik, hogy a javaslatban emiitett °[o -nál eddig is nagyobb arányban volt, p. o. nálunk a megadóztatás, s a szerint ez is csökkenni fog. Tehát kevesebb lesz a birtok után befolyó jövedelem, elmarad a 20 éven aluliak­tól a fizetés, honnét lesznek ezek pótolva ? Felelet nincs, a javas­lat bölcsen hallgat. Ezeket kellene felvenni a törvényjavaslatba. II. Vannak felvéve uj rendelkezések, a melyek képtelenségek. Ott a kegyeleti idő. Erről talán jobb volna nem is szólni, oly fel­háborító. Csonka év helyett lesz csonka hónap ; egy év kegyeleti idő helyett fél év, és pedig ez lejárhat minden hó elsején, a leg­szigorúbb téli hónapokban is. Akkor a szegény özvegynek, az árvák mellett, pakolni azt a sok féle terményt, melynek elszállítása esetleg egy kis vagyont képez. Miért kell ezt megbolygatni, mikor e miatt, a nagy jótétemény mellett — melyet szívesen gyakorol a gyülekezet az özvegygyei, az árvákkal, soha kellemetlenség és háborúság nem volt. Sőt van arra eset, hogy ha a lelkész életében fordultak is elő viszálykodások, az özvegyi kegyeleti idő alatt el­simultak. Özvegye iránt fejezi ki gyakran az egyház a hálát, a mit teljes mértékben nem mutatott ki a lelkész iránt. Miért attól eltiltani ? 2. Ujabb rendelkezés van a küzalapi járulékról. Fel van emelve 1 °jo -ról 1 J|2 °jo -ra. Mindenki tudja, hogy roskadásig meg vannak egyházaink terhelve, s most ujabb teher lesz kiróva. Egyh.-megyénk fizetett eddig közalap járulék czimen 3462 k. 31 fillért, ezután több lesz 4.500 koronánál, tehát 30 °|o emelkedés. Ez magában nem sok, de hozzá jön: 3. A lelkészi nyug.- és gyámintézetre ujabb kivetés a gyü­lekezetekre; csak keveset véve fel mindenikre, egyházmegyénkből befoly per 40 korona: 3200 kor. Hozzá véve a közalapi 1100 k. szaporulatot, lesz a teher emelkedés 4300 korona, az az 125 °|o -al több minden egyházon. Arról, hogy a gyülekezetek segélyeztessenek, van szó, de ezek mellett oly magasra emelkedik a szükséglet, hogy államsegéllyel alig pótolható, s az eredmény az lesz, hogy ha segélyt kapunk is, felemészti az ujabb teher emelése, s minden régi terheink megmaradnak.

Next

/
Thumbnails
Contents