A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1898. október

Ez a cselekmény kétségkívül megsér'ése a lelkész jogainak s közbotrányt képez, tehát az egyh. törv, 301. § ának 3. pontjába ütközö fegyelmi vétséget képezi, melyben vádlottat bűnösnek ki­mondani söt, tekintve, hogy a lelkész és tanitó által felszított egyenetlenség hatásából kifolyó izgatott á'lapotban követte el cse­lekményét, melyet azonban, midőn annak jogtalanságáról értesült, azonnal jóvá tenni igyekezett, s tekintve, hogy súlyosító körülmé­nyek ellene fel nem hozhatók: az egyhízi törvények 203 §-ának b. pontjában megállapított feddés büntetés alkalmazása arányosnak találtatott. A II. alatti iratok szerint ifjú Csire István lelkész, László Sán­dor és László József presbytereket ezen állásuktól megfosztani kéri, mert a kaposvári kir. törvényszéknél lefolyt bünpörben 10—10 napig szabadságvesztés büntetésre lettek ítélve. A beszerzett bünügyi Ítéletekből kitűnik, hogy László Sándor és József a kilrigási büntető törvénykönyv 75 §-aba ütközö, köz­rend elleni kihágás miatt leltek 10—10 napi elzárásra Ítélve. Tekintve azonban, hogy ennek a kihágásnak a politikai jogokra és hivatalvesztésre kiterjedő mellékbüntetése nincs; tekintve, hogy az egyh. törv. 301. § 9 p. szerint kihágásért való elitélés fegyelmi esetet nem képez; az egyházmegyei bíróság -a nevezett prcsbylereknek hivataluktól való meglosztásá-a okot azért nem talált, mert, amint a bünügyi iratokból kétségtelen, a kihágás az 1893. évi október hő 28-ik napján Kaposváron tartott országos képviselőválasztás izgalmai kőzött köveltetett él, és neve­zett presbyterek sem ezt megelőzőleg, sem azóta büntetendő cse­lekményt el nem követtek. Megállapíttatik, hogy a panasznak ezen része az összes pana­szoknak egyesítése folytán és azért került ezen bíróság elé, mert a presbyteriu n O.cziban ezen ügyet el nem intézte, minthogy lel­kész mint panaszos szerepelt. Ifj. Csire István ellen Szomjú István rágalmazás miatt, ifj. Csire István pedig László Sándor, László József és Pali József el­len ugyancsak rágalmazás miatt vádat terjesztett elö. Minthogy a biróság meggyőződött arról, hogy ezek a vádak a kaposvári kir. járásbíróságnál is folyamatba tételtek s azokban a bünügyi eljárás befejezve még nincs ; minthogy két hatóságnál ugyanegy ügyben vizsgálat nem ve­zethető ; s-minlhogy a rágaímazási ügy a büntető bíróságok hatásköré­hez tartozik, fegyelmi természetűvé pedig csak abban az esetben

Next

/
Thumbnails
Contents