A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1897. november, 1898. január
41 Szomorú jelenség, hogy napjainkban egyesek ugy gyülekezetek bármily csekély ügyben is a felsőbb hatósághoz folyamodnak, a helyett, hogy vélt sérelmük orvoslatát presbyteri alkotmány rendszerünk szerint ott kezdenék s fokozatosan ott folytatnák a hol azt a törvények s szabályrendeletek határozzák. Kérem a kgyülés helyben hagyását, a csökölyi presb. határozatára, ugy mint az én eljárásomra is, utasítván a csökölyi presbyteriumot uj pályázatnak a maga idejében kihirdetésére. Ugyanezen presbitérium belátva azt, hogy népes iskoláját egy tanitó vezetni nem képes, az alsó osztályok vezetésére ideiglenesen alkalmazta Beke Katalin kisasszonyt, kinek én ugyan esperesi concessit nem adtam az *okon, mert díjazása feltételei nem lettek hozzám beterjesztve s tartok is attól, hogy itt is a fizetés miatt oly zavarok lesznek, mint már voltak N. Bajomban, talán nem volna felesleges, ha a kgyülés kimondaná, hogy mindaddig, mig orgonista tanitó nem lesz Csökölyben, tehát ez iskola év végéig Beke Katalin kisasszony fizetése a pályázatban hirdetett díjazás. A csökölyi egyháznak meg csak módjában volt iskolája vezetéséről gondoskod Ii, de egy kis egyházunknak, a kis-korpádi leányegyháznak ez idő szerint nincs tanítója, tni annál szomorúbb, mert e tanítói állomás elökonyörgó tisztel is van kapcsolatban. A pályázat kihirdettetett, de senki sem jelentkezett, s igy felhívtam az anya egyház lelkipásztorát, intézkedjék, hogy a kiskorpádi leányegyház iskolás növendékei a kisasszondi iskolába felvétessenek, a felnőttek is Kisasszondra járjanak .át isteni tiszteletre addig, inig az egyh. megyének módjában lesz e kisded ugyan, de buzgó leányegyházról gondoskodni. Nincs azonban tanitó Kisasszondon sem, jóllehet az ottani tanítóság évi fizetését a közokt. ügyi ministerium 400 írt kiegészítési állami segélyben részesítette, s igy az iskola gondozására az ottanr lelkész urat felhívtam, ki azt készséggel teljesiti is. Kérem ez intézkedésemet megerősítő tudomásul venni. Egy örvendetes üinepélyrö. is készek jelentést, t. i. Ö Felsége dicsőén uralkodó királyunk, csurgói fögymnásiumunk egyik érdemekben gazdag tanárunkat, Héjjas Pál tanár urat 40 évi fáradhatatlan tevékenységeért koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. A feldíszítés mult év decz. hó 8-án lélekemelő ünnépélylyel ment véghez, a midőn is a jubiláns tanár ur mellére — körülvétetve volt és jelei agi tanítván,ai, a gyuin. ig. tanács tagjai, tanártársai