A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1897. június

— 18 — egyházkerület által. Hosszú idő óta foly már ez ügyben közgyű­léseinken a tanácskozás s még ma sincs befejezve, se a per, se a felelősség megállapítása. Értesülésem szerint, a per megszerzése iránt indított per, a kir. kúrián kedvező megoldást nyert. Vajha befejezve volna e sok gyanúsításra alkalmat adó, kellemetlen ügy! Hihetőleg ügyész ur fog jelenteni ez ügyről. Kérem az egyh. megyei kgyülést, hogy a közig, bírósági idő­szaki tanács megválasztása iránt intézkedjék. Egyház vizsgálat alkalmával történt jelentés egy felekezetközi viszonyt érintő ügyben. Csurgón panasz lelt beadva, hogy az evan­gélikus egyház Gyékényesben egyházi adót vet az ev. ref. lakókra is, még pedig egyenlően, mint saját egyháztagjaikra. Tudom, hogy e kérdést a geresdi egyezség szabályozza, de a dunántuli ev. ref. egyh. kerület határozata, mely az 1881. junius 12. Pápán tartott ker. kgyülés jkönyvének 30-ik p. alatt olvasható, mely szerint az 1878. okt. 20. Komáromban tartott ker. kgyülés jkönyvének 250 p. alatt látható szöveg szerint értelmezendő a geresdi felekezetközi egyezség, változott helyzetet hozott létre, mely változott helyzet az ág. ev. egyetemes egyház á'tál nincs elfogadva. Ily f lukezet­közi viszonynak lehet azután kilolyfsa az, hogy inig Csurgón az ág. ev. vallású egyháztagok az ev. ref. egyház által egyházi adóval terhelve nincsenek, addig a Gyékényesben lakó ev. ref. egyház­tagok a helybeli ág. ev, egyház által saját egyház tagjaikra rótt egyházi adófizetéssel vannak terhelve. E tekintetben szükséges volna az egyh. kerület figyelmét felhívni, hogy vagy eszközölje a dunántuli ág. ev. egyház kerületnél is azt, hogy fogadja el az ev. ref. egyh. kerület stipulátióit, vagy mondja ki érvényben állónak a geresdi egyességet, hogy a több helyen felmerült viszály ne lámadja meg a két testvér felekezet közti jó viszonyt. Felmerült az egyetemes lelkészi gyámolda megalakulása után, melynek elnöksége részéről egyh. megyénkben levő nagyobb hát­ralékok behajtására nézve e hónapban vettem felhivást, hogy sok lelkész a jövedelem felszámítását hiányosnak jelezte, mely helyzet okozta talán a befizetendő évi dijaknak hátralékban maradását ; intézkedtem, hogy a jogorvoslattal élni akarók indokolt előterjesz­téseket a dij helyesbítésére tegyék meg. A beérkezett íelszőllaláso­kat átadtam a bevallási iveket helyesbítő bizottságnak. E közgyű­lésnek hihetőleg be fog számolni a bizottság. Kérem a mélyen tiszteit kgyülést, szíveskedjék meghatározni, hogy a jövö évi rendes közgyűlésnek összehívása mely egyházba történjék.

Next

/
Thumbnails
Contents