A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1895. október, 1896. június

_ 21 — minisztériumhoz, melyből a miniszter úr a helyzetet megis­merhesse, s ez alapon megfelelő intézkedést tehessen. A kgyülés a kivánt felhatalmazást megadja és sürgősen felhívja s utasítja az ig. tanácsot, hogy az építkezésre vonatkozó pályázatot mentől előbb irja ki. A nm. minisztériumhoz intézendő kérvény készíté­sével az ig. tanács bizatik meg. Ezen határozatról az ig. tanács elnöke jegyzőkönyvi kivonatban értesítendő. E pont az ülés folyamán hitelesíttetett. 3. 95. decz. 4. Igazgató jelenti, hogy Dőri Jenő tüskei nagybirtokos úr a fögymnásium köztartása részére több mint ezer fej káposztát küldött ajándékul, mit ő az inté­zet nevében azonnal meg is köszönt. Midőn az ig. tanács köszönettel veszi tudomásul, bejelenti a nt. és tek. egyh. megyei közgyűlésnek. A közgyűlés köszönettel veszi tudomásul. 4. 95. decz. 4. Ig. tanács jelenti, hogy Ptacek Emil és Jindra Emil cseh származású, másodéves tanítóképző inté­zeti növendékek, kiket az egyh. megye neveltet, 1895. ok­tóber elsejétől a főgymnásiumi köztartáson étkeznek, s havi segélyükből öt forintot a nevezett köztartás pénztára részére a főgymn. igazgató kezeihez juttatnak. Tudomásul vétetik. 5. 95. decz. 4. Az igazgató tanács felhatalmazta a fő­gymn. igazgatót, hogy azon tanulóktól, kik az 1894—5 tan­évet a főgymnásiumban végezték, s a folyó tanévben is itt tanulnak, a mult tanévre visszamenőleg két forintot s az 1895—6 tanévtől kezdve minden tanulótól három forintot szedjen be az országos tanári nyugdíjintézet részére. Miről a nt. és tek. kgyülésnek jelentést tesz. Mint az országos tanári nyugdíjtörvénynek megfe­lelő intézkedés helyeslő tudomásul vétetik. 6. 95. decz. 4. Az ig. tanács megbízta elnökét, hogy a pápai testvér főiskola gondnokát, Darányi Ignácz úrat, föld­müvelésügyi ministerré történt kineveztetése alkalmából az ig. tanács nevében üdvözölje. Tudomásul vétetik. 7. 95. decz. 4. Elnök jelenti, hogy a tanári szék az 1895—6. tanév elején megejtett versenyvizsgálat alapján,

Next

/
Thumbnails
Contents