A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1895. július
— 25 — d) 7. és 8. p. Elnök jelenti, hogy a németnyolvi tanszékre hirdetett pályázatnak ez évben sem volt eredménye, egy pályázó sem jelentkezett. Ennek következtében a tanári szék junius 28-án tartott ülésének jegyzőkönyve szerint a tantárgyak felosztása nem történhetett meg a tanárhiány s azon körülménynél fogva, hogy dr. Venetianer Lajos rabbi, eddigi óraadó tanár ur Csurgón maradása sem bizonyos. Az ig. tanács midőn e jelentést tudomásul veszi, megbizza az elnököt, hogy a mennyiben dr. Venetianer Lajos rabbi ur Csurgóról eltávoznék, vagy nem vállalná el a helyettes tanárságot, a pályázatot még egyszer hirdesse ki a németnyelvi rendes tanszékre. Az ig. tanács eljárása helyeslő tudomásul vétetik. e) 9. p. A főgymn. igazgató jelenti, hogy az intézet jelen évi értesítője csak augusztus hó 10-dike körül jelenhetik meg, minthogy az ezredéves ünnepélyre való tekintettel a szokottnál terjedelmesebb, de egyszersmint költségesebb is lesz. Az ig. tanács tudomásul veszi. Tudomásul szolgál. f) 10. p. Olvastatott Szántó János rajztanár urnák az iránt benyújtott kérvénye, hogy eddigi természetbeli, de meg nem telelő lakása helyett neki is a rendes lakbér adassék meg. Továbbá kéri, hogy azon évei, miket ezen főgymnásium szolgálatában ideiglenesen tanári minőségben eltöltött, az egyh. megyének mult évben hozott határozata megváltoztatásával az ötödéves pótlókokra nézve mind számíttassanak be. Az első kóróst illetőleg az ig. tanács javasolja, hogy, ha Szántó János tanár ur bejelenti, miszerint a mostani természetbeli lakást többé igénybe venni nem fogja, 200 frt évi lakáspénzt kapjon. A mostani lakbér pótlék mindazon rendes tanárok között osztandó fel, kik természetbeli lakást nem élveznek. Az ötödéves pótlókokra vonatkozólag javásolja az ig. tanács, hogy azok visszaható erő nélkül a szolgálatba lépés idejétől számitandók, vagyis az 1887—8. tanévtől kezdve ; első izben kapja az 50 forint ötödéves pótlékot az 1895—6. tanévvel kezdve. A jövőre való tekintettel javasolja az ig. tanács, hogy Szántó János tanár úrnak a fizetési rangfokozatban való emelkedése az 1893 — 4. iskolai óv végétől, vagyis