A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1895. július

— 20 — kes uton ós a törvények alapján hozott Ítéletnek meg­változtatására magát illetékesnek nem tartja, az ügy ér­demébe nem bocsátkozik. 21. Olvastatott Vörös János világi számvevő urnák levele, melyben esperes urnák tudomására hozza, hogy a nála meg­vizsgálás alatt levő számadásokat ez ideig átvizsgálni néni tudta, hanem 1895. év október l-ig okvetlenül átvizsgálja és az esperesi hivatalhoz beterjeszti. Esperes ur utasittatik, hogy ha nevezett számvevő ur az általa kitűzött időig, azaz 1895. október l-ig a nála levő számadásokat megvizsgálva, hozzá be nem terjesz­tené, tőle ezeket átvegye és más számvevőnek sürgősen kiadja, hogy a jelentós a legközelebbi közgyűlés elé ter­jeszthető legyen. 22. Olvastatott Écsy Péter hatvani lelkésznek kérvénye, melyben arra kéri az egy. m. közgyűlést, hogy hasson oda, miszerint a nm. belügyminiszter ur kórvényének második ré­szére is hozza meg a határozatot, vagyis, ha elrendelte, hogy az unitárius szülők gyermekeik után tartoznak megfizetni az iskola fentartási dijat, ugy a lelkészi fizetésre is köteleztes­senek azok, a kik a családban ref. vallásúak maradtak s fel­nőttek, illetve a 12 évet túlhaladták, habár a családfő vagy családfentartó unitáriussá lett is. Azután kéri a közgyűlést, hogy az isk. gyermekek után iskolafentartási költség czimón ne 4 frt 20 kr., hanem 5 frt hajtassák be, miután egy-egy gyermekre tüzetes számit ás után ennyi összeg esik. A közgyűlés a kérelmet pártolólag felterjeszti az egyh. kerületre, hogy a Convent utján áttétessék a nm. belügyminiszter úrhoz azzal, hogy a kórelem második ré­szére nézve is hozzon végérvényes határozatot, vagyis mondja ki, hogy azon családtagok, a kik 12 éven túlha­ladtak, ha a családfentartó unitárius vallásra tért is át, kötelesek a lelkésznek a lélekszám után járó dijat meg­fizetni és hogy az eddig behajtott 4 frt 20 kr. helyett minden isk. gyermektől 5 frt fizettessék az iskola fen tar­tása czimén.

Next

/
Thumbnails
Contents