A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1895. április, 1895. május
lehetőséget ahoz, hogy a házban megelégedés legyen a tudomány kisáfárlóinál, hogy örömmel végezzék az intézet felvirágoztatására s jó hirneve öregbitósónek nehéz munkáját, melynek dicssugára egyházmegyénkre fogja hinteni fényét. Mivel pedig erre nézve erőnk elégtelenségét érezzük, keressünk egy nagyobb erőnél gyámolitást oly módon, hogy gondosan őrzött kincsünk, főgymnásiumunk, mint a múltban, ugy a jövőben is a mienk maradjon. Hogy e czél elérve legyen, erre nézve ugy hiszem, hogy a gymnásium igazgató tanácsának sikerült a helyes utat megtalálni. Elszomoritó körülményről kell jelentést tenni a mélyen tisztelt közgyűlésnek midőn tudomására juttatom, hogy a folyó iskolai évben hét másod és segédtanitói állomás áll betöltés nélkül. A pályázatok eredmény nélkül voltak hirdetve, a tanitókópezdék igazgatóságának megkeresése, hogy egyh. megyénk számára segédtanitókat nyerhessek, sikertelen volt. A szt.-benedeki tanitó ur, t. Juhász Ferencz ur, már a mult évben nyugalmazva lett, a pályázatot kiirtam, de eredmény nélkül, nevezett tanitó urat kellett felkérni, hogy a folyó iskolai évben szivességből, a tanitói dij illetményéért végezze az iskolai tanitást. Három segédtanitói állomáson, ideiglenes minőségben oklevél nélküli egyéneket kellett alkalmazni. R.-Szt.Királyba, a beteg tanitó ur mellé egy önként vállalkozott segédlelkész urat kellett rendelni, mert itt már néhány napig nemcsak a tanitás, de az isteni tiszteletek tartása is szünetelt. Lelkész ós tanitó urak kisegitése által még sikerült elérni azt, hogy ez évben sehol nem szünetel a tanitás. A lukafai leány-egyház egyesült a bóczi anyaegyházzal, az egyesülés ügye a közgyűlés elé leend terjesztve, ily módon a lukafai ev. ref. vallású tankötelesek is voltak oktatva a béczi iskolában. Sietve fogom felhivni az illető egyházak presbyteriumait, hogy a pályázat kiirásáról idejekorán gondoskodjanak. Segédlelkószeink sincsenek oly számmal, mint kellene, jelenleg négy helyen nincs segédlelkész, hol szükségeltetnék. Az egyházi ós iskolai lapokban hirdetni fogom a pályázatot, mert rövid idő alatt több egyházban kellemetlen helyzet fog előállani a miatt, hogy nem küldhetek a beteg vagy elaggott lelkész mellé segédet. Tudomására kell hozni a mélyentisztelt egyházmegyének, hogy a hetesi volt tanitó, t. Sftdi Zsigmond ur, iskolai év közben állomásáról eltávozott a dunamelléki egyházkerület terű-