A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1888. április
— 21 — a fenti trágyával és szalmával szabadon rendelkezhetik, és igy az ujoiman elválasztott lelkészt csak is az utolsó évi trágya, és az utolsó év szalma termése illeti meg. Olvastatott ezzel kapcsolatban Mozsonyi Sándor újonnan elválasztott lelkésznek ez ügyre vonatkozó előterjesztése is. Miután ez ügy időközben az özvegy és ujonan elválasztott lelkész között az által, hogy az újonnan választott lelkész ur, az özvegytől a trágyát és szalmát készpénzben megvásárolta, rendeztetett, mindazon által, hogy egyházmegyénknek 1886 évben tartott közgyűlése alkalmával 54. p. a. hozott statutuma megerősíttessék, és jövőre . nézve az özvegy és újonnan elválasztott lelkész között a trágya és szalma ügy kérdése vita tárgyát ne képezze, ezen iratok felterjesztése mellett fölkéretik a főt. egyházkerület, egyházmegyénkéhez hasonló statutum hozatalára. 31. Búza József kaposvári administrátor ur 100 forint, és Erőss Dániel volt zádori lelkész ur az államsegélyből 50 forint elnyerhetéseért folyamodnak. Az egyházkerülethez pártolólag felterjesztetnek. 32. Egyházmegyei gondnok ur vil. elnöki székét elfoglalta. Tudomásul bejegyeztetik. 33. Kiss József csurgói főgymn. vallástanár, mint emegyénkbe kebelezett s. lelkész, Schmidt Jakab fiumei miszionárius, továbbá Buza József, ifj. Csire István, Jávory Nándor, Matolcsy Istváiij Mátyás Mihály, Mezey Pál s. lelkész urak a második papivizsga letehetéseért folyamodnak Jávory Nándor és Mezey Pál urak kérik egyidejűleg azt is, hogy ezen második lelkészi vizsga letehetésével a tanítói oklevelet is megszerezhessék. Miután az 1887. évi egyházkerületi kgy. j. k. 76. pontja szerint a második papi vizsgát a theol. akad. szab. 21 § a értelmében minden segédlelkész, ki egy évet a lelkészi pályán elvégzett, leteheti, folyamodók kérvényei az egyházkerülethez pártolólag felterjesztetuek. 34. Kovács Bertalan és ifj. Máté Laj<>s s. lelkész urak a jövő egyházmegyei közgyűlés alkalmával, első segédlelkészi képesítő vizsgára bocsáttatásukat kérik. Kérelmüknek helv adatik, és utasíttatnak nevezett s lelkészek, hogy a képesítő vizsga letehetésére az őszi közgyűlés alkalmával jelentkezzenek.