A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1887. augusztus
- 33 13) Boiicz József elleni követelésért Halka Sámuel örökösei ellen végrehajtás van foganatban. 14) Novotlny Alajos elleni per szintén végrehajtás alatt áll. 15) A Cseke-féle hagyaték ügy iratai jóváhagyás végett Somogymegye árvaszékéhez lettek beterjesztve. Az 1) 3) és 12) pontra jelentés váratik ; a többi pontok alatti jelentés tudomásul vétetik. 182. Olvastatott egyli. megyei ügyésznek az özv. Vincze Sá muelné hagyatéki ügyére adott következő jelentése: Özv: Vincze Sámuelné hagyatéki ügyére nézve a szigetvári járásbíróság által hozott hagyaték átadó végzést — e tárgybeli több irományok kapcsán — beterjesztem a végett, hogy azok alapján Begedi István ur végrendeleti végrehajtó ellenében a további számadási eljárás folyamatba tétessék. E számadásnak nézetein szerint két irányban kellene megtörténni, és pedig: egyrészről, miután csurgói gymuáaium 4000 frtnyi hagyományára nézve kielégíttetett, az istvándi 2-od tanitóság pedig az elárvereztetni rendelt ingatlanokat természetben kapta meg, csupán az utólag elárverezett ingóságokból bevett 1182 frt. 67 kr. vitelárnak hova fordításáról, másrészről pedig a sirko és temetési költségekre hagyományozott 1000 frt elszámolása tekintetében. Méltóztassék tehát ez irányban a további intézkedéseket megtenni. Egyúttal jelen ügyben tett költségeim és távozási dijaim jegyzékét is becsatolom, kérvén az abban kitett 41 fit. 50 krt fele részben a csurgói ev. ref. főgymn. pénztár, fele részben pedig az istvándi iskola — illetve 2-od tanítói alap terhére kiutalványozni. Az egyházm. ügyész és számvevő megbízatnak Begedi István úrral végleg leszámolni, jelentésük a legközelebbi gyűlésre váratván. Az ügyészi költségek fedezése: fele részben a csurgói, fele részben az istvándi iskolai pénztárt illetvén, nt. esperes ur azok kiutalványozására megbizatik. 183. Olvastatott a lelkészgyámoldai választmányi tagságra beérkezett szavazatokat felbontó bizottság jkönyve, mely szerint: bejött 33 szavazat, s elnökké: Sárközi Dénes, tagokul pedig Horváth József, Csire István, Belevári István, Szűcs Mihály urak választattak. A választás tudomásul vétetik és megerősíttetik s működésre felhivatik. 184. Olvastatott a tanitói gyámolda elnökének beteijesztett ezen jelentése: 5