A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1887. augusztus

— 20 — szolgálnak, s a mely adatok e tekintetben teljes hitelességgel birnak. 29. §. A nyűg- és gyámintézet felett a felügyeletet a b. so­mogyi ev. ref. egyházmegye közgyűlése gyakorolja, ugyanazért köteles az igazgató a nyűg- és gyámintézet vagyoni állásáról a segélyezettek számáról és a segély mennyiségéről a nagytiszt, egyhm. közgyűlésének évenkint jelentést tenni ; a pénztárnok kö­teles évi számadását az egyházmegyei számvevőségnek előter jeszteni. 158. Héjas Pál tanár ur jelenti, hogy emegyei megbízatás folytán az emegyei levéltárt rendezte akkép, bogy az anya és leány­egyházak ügyiratai 75 külön zárkában leltározva időrendben 1884-ig elkészültek, szinte az emegyei, ekerületi ügyiratok 24 nagyobb fiókban, a főgymnásiumi ügyiratok végre e czéira szánt 8 nagyobb fiókban elhelyezve, czimtáblákkal ellátva berendeztettek a leltári könyvbe bevezettettek. A közgyűlés Héjas Pál tanár urnák a jelen ugy mint a múlt időben ez ügyben tett szives fáradozásáért 100 frtot szavaz meg a gymn. pénztárból fizetendőt, melynek fele a f. évi, fele pedig a jövő évi költségvetésbe veendő fel. 159 Lázár István tanár urnák a tornatanári tiszteletdíjra vo­natkozó kérvénye. Ajánlólag áttétetik az igazgató tanácshoz. 160 Olvastatott Kondor József tanár ur kérvénye, melyben a könyvtárnoki tisztelet díjnak 50 frtól 100 frtra felemelését kéri, indokolva kérelmét azzal, hogy ezentúl a tanári szakkönyvtárt is rendeznie kell. Kérelmének hely adatván, a könyvtárnoki tiszteleti dij 50 frtról : 00 frtra emeltetik. 161. Scliönleitner Károly s. tanár ur esedezik azért, hogy az eddig bentlakásul használt ház számára átengedtessék, vagy pedig legyen szives a közgyűlés a helyi viszonyokhoz képest lakás áta­lányt neki megá-llapitani. A bentlakás beszőntettetvén, az ott kórházul használt egy szobát kivéve, mely továbbra is e czéira rendeztetik be, az egész ház Scliönleitner segéd tanár urnák lakásul adatik át. 162. Kiss Józset vallás tanár ur azon körülményből, bogy a Scliönleitner s. tanár urnák adatott lakházban az eddig számára fentiirtott egy szoba is Scliönleitner urnák átadatván, lakbérért esedezik.

Next

/
Thumbnails
Contents