A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1886. november
- 16 - A fiumei egyház alakuló gyűlése jkvét pedig van szerencsém itt felmutatni. VI Csurgói fó'gymiiasiuiimnk. Két izben volt alkalmam a csurgói fo'gymnasiumot, illetve az osztály előadásokat és a köztartást megtekinthetni. A pápai konv. ülésről főgymnasiumunk érdekében Budapest felé jöttem haza, megkeresvén a magas min. ban azon tényezőket, akikkel a kért s akkor már a költségvetésbe fölvett államsegélynek megszavazás eseténi realizálása tárgyában a további teendőket el intézni kell. A tapasztaltak azon meggyőződésre vezettek, hogy gymnasiumunk segélyügye biztosítva lesz. Azóta köztudomásu, hogy a kért segélyösszeg 5 gymnasium, köztük Csurgó azámára is meg van szavazva a 87/8-iki isk. év kezdetére. A segélyre vonatkozó szerződés megkötése vált most már teendőnkké ; továbbá az azon irányban törekvés, hogy befektetések czimén ez évre megszavazott, 40000 frtból vagy 10000-et épitkezéseinkhez előlegül megnyerhessünk. A nm. vall. és közokt. minister ur habár ft. püspök ur utján a kerületi min. megbizott ur jelentése alapján ki is jelentette, hogy tanhelyiségeink elégtelenek és a meglevők szűkek is, mégis bizonyosan tüzetes felülvizsgálatot fog elrendelni a kért építkezési és befektetési segély szükséglet mérlegelhetése végett. Jónak látnám, ha a nt. és tek. közgyűlés magának a középtanodai szakközegnek dr. Klamarik osztálytanácsos urnák kiküldetését kérelmezné a nm vall. és közokt. minister úrtól, a ki meg bizatás esetén szives megjelenését kegyes volt. megígérni. Egyúttal lenne szives a jelen kgy. akkép intézkedni, hogy a gymn. bizottság már e gyűlésre terjessze be a javaslatot az iránt, hogy az évi 8000 frtnyi államsegély miként használtassák föl, főgymnasiumunk ama segélynek igénybevételével miként rendeztessék már be a közelebbi isk. évre ? hogy aztán elhatározása alapján az emegye elnöksége és az igazgató tanács a szükséges teendőket ídőközileg is. s adhoc gyűlés kérése nélkül is megtehesse. A gymnasiumra vonatkozó tanügyi jelentést a gymn. igazgató tanács fogja előterjeszteni.