A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1885. szeptember
26 18. Olvastatott a csokonyai egyház presbyteriumának kérelme, melyben — tekintettel más gyülekezetek hason népességű iskoláinak viszonyaira, s tanítójuk azon nyilatkozatára, bogy neki s. tanítóra szüksége nincsen : tisztelettel esedeznek a k. gyűléshez, miszerint kegyeskednék a mostani s. tanitó elrendelésével a rendszeresített s. tanitóságot végleg beszüntetni Tekintettel az 1888 évi egyb. ker. kgy. jk. 79. p. a. azon határozatra, mely a rendszeresített s. ta nitosag felallitása és a s. tanitó beállításáról — minden további intézkedés kizárásával — már intézkedett: midőn, egyrészről a tanügyi elnök ez ügyben foganatosított intézkedéseit helyeslőleg veszi tudomásul; másrészről helyteleníti a gyülekezet kérvényének hangját, melyben az tartva volt. A jelen volt egyb. képviselők, megbízatásuk értelmében — fellebbezési jogukkal élvén, - kérik a k. gyűlés ezen határozatát a főt. ker. k. gyűlés elé felterjeszteni. 19. A homok szt. györgyi egyház az iránt kérelmez, hogy az 1883. évi kgy. jk. 64. p. a. reá rótt és rajta végrehajtással be is vett 4 frt szavazat mulasztási dij, — utalványoztassék vissza az egyb. megye pénztárából. Kérelmét akkori lelkészük beteges állapotával igazolja, ki utolsó idejében — segédje sem lévén — a presbyteriumot szavazásra össze nem hívhatta Méltán) os lévén a gyülekezet kérelme, a behajtott birság dij eleugedtetik, s az egyhm. pénztárnoka annak visszafizetésére meghatalmaztatik. 20. Az orczii gyülekezet tagjai kérik, hogy engedtetnék meg nekik, a lelkészi és tanítói fnfizetés módozatát megváltoztatni. A lelkésznek az eddigi gazdaszám adui szokott 2 — 2 kocsi fa helyett 8 ül ; a tanítói hivatalnak pedig 4 öl kemény fát ajánlván, a házhoz beszállítva és az egyház fogadottja által otthon felapróztatva. Az isk. körfelügyelő, egy azon korbeli maga mellé ve endő tanítóval, a kérelem tárgyában kiküldetnek, véleményes jelentésük váratván. 21. Az ötvös kónyi gyülekezet presbyteriuma, jkönyvi kivonattal jelenti, hogy a m. évi kgy. jk. 251. p. a. hozott egyhm határozat ellenében, — az u. n. bükkuti malom eladási árából, a lelkészi és tanítói hivatalt illető 193 frt 20 kr tökét, inkább kész kellő biztosíték mellett az egyb. megye kezelése alá bocsátani, mint arról az egyb megye pénztárába — megőrzés végett bekivánt — szabályszerű kötvényt kiállítani.