A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1883. április
71 Tehát alólirott a főt. ekerületnek a 864 évi, és 1878 évi 37 j. k. határozata. (882. ang. k. gy. 132 ptja) egyházmegyéjének ezekre épített utasítása szerint a kötvényeket vette a leszámolás alapjául, kiindulási pontul az általánosan annak vett 85 4/ ö. egyházi évet. •I e g y z e t. Hogy a főt. ekerület tényleg mindig a kötvényeket vette alapul, kitűnik még az 1862. máj. ker. k. gy. j. k. 80. pból, mely így szól az ekerület jövendőre is szolgálandó szabályzatul a következőleg rendeli meg, hogy mind a nt. esperes urak, mind a főt. ekerület is tisztába lehessenek a kormányzatuk alatti gyülekezetek részéről a tanári lcar fizetésére „kötelczvényileg biztosított évi járulékok mennyiségéről készíttessék ezen évi járulékok mennyiségét gyiilekezetenkint kimutató rovatos táblázat A 862. ker. gy. jk. 62. p. a. kötelezettségét visszavonni akaró Vámossal szemben kimondja: addig inig a várvavárt idő bekövetkeznék az egyes egyházak által tett (kötelezett) évenkinti összegek fizetésének visszabu zását megengedhetőnek nem tartja. Ugyanazon gy. j. k. 68. p. „A pápai föisk. tanári kar fizetésére k ötelezvényileg biztosított évi járulékok mennyiségét gyiilekezetenkint rovatos .táblázat a főt. ker. közgyűlés elé terjesztetik." A benyújtott rovatos munkálat helyeseltetvén az emegyékkel közöltetni határoztatott. Közöltetett is. Majd ujabban, közelebb ép a f. évi ker. gy. jk. 175. p. a. felhívja a kerület gyülekezeteinket, tartozásaikat akként róni le a ker. főtanoda iránt, hogy kötvényeik összegét váltsák be. Végezetre a dr.-palánki egyházmegyével akként kíván leszámolni a kerület, hogy eddigi évi kötelezettsége (kötvénye alapján) vétessék alapul. Ez alapon való leszámolás ügyében megjegyeztem, hogy alább nevezett gyülekezetek csak az 1879 okt. ker. k. gy. j. k. 208 p. alatt a főisk. pénztárnok ur kimutatása szerint (N.-Bajom 879 ker. gyül. j. k. 209 p. a.) a többiek Csoknyát kivéve, melynek talán most sincs kötvénye, az 1880 ker. gy. j. k. 211 és 451. p, s az 1881. ker. gy. j. k. 198 p. a. adtak kötvényt, vagy azért, mert előbb kapacitálhatok nem voltak, mint Böhönye, Csoknya, Inke, N.-Bajom, Ns.-Déd és Ns.-Kisfalud ; vagy azért, mert a kötvények általános kiállításuk idejében, mint társ, vagy fiók gyülekezetek szerepelvén, külön pénztáraik nem voltak s önálló anya vagy leány egyházzá létük ideje után adván külön kötvényt az ezeken kötelezett összegek a társ vagy anyagyiilekezetek kötvény tartozásaikból leszámitandók, mint K.-Dobszáé, mely N.-Dobszától vált el s lett anya-egyházzá ; Paccáé, mely Zs.-Kisfaludtól, Alsó-Visnyéé, mely Hedrahelytől, Udvarhely Alsóktól, Szobb Bolhástól, Basal Patától vált el s lett leány-egyházzá. Az ügy ez oldala azonban adatok híján nem tisztázhatott. Megjegyzem továbbá, hogy Vince Sámuel istvándii lelkész 4 frtot ajánlott, de meghalt 1863 apr. 11. 19x4=76 frt