A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1882. augusztus

Tartalomjegyzék

Kondor István, Gaál Zsigmond, Kondor József pályázataik ér­keztek be, fölemiitvén a föntnevezetteken kivül még 3 pályázót, akik azonban, mivel tanári képesitvényiik nincs, pályázatra bocsát­bathatóknak nem vélelmeztetnek az ig. tan, által, s egyszersmind felemlíti, hogy az igazg. tanács a pályázatra első sorba Kondor József arat, mint ki épp a pályázatban kitett tanszakra készült,— másod sorban Gaál Zsigmond és Kondor István urakat ajánlja a választók figyelmébe. A jelenlevő szav. jogosultak házszabályok szerinti szava zásra felhivatván beadatott összesen 26 szavazat, ezekből Kon­dor József 15, Gaál Zsigmond 11. szavazatét kaptak, s igy szavazattöbbséggel Kondor József ur választatott meg, — mi­ről is az igazg. tanács elnöke által helyének elfoglalása végett, értesitetni rendeltetett. 180. U. azon jkv. 111. sz. o. pontja alatti megbízatás folytán a gymnasiumban alkalmazandó s. tanárra nézve, jelenti az ig. tan. elnöke, hogy e tanszékre pályázott s képesítettséggel biró Kiss János v tanárjelölt urat ideiglenesen alkalmazza. Egy évi alkalmazását a közgyűlés helyben hagyja, Jegyzette : Novottny Alajos e. fójejryzíí. 181. Olvastatott az Udvarhelyre tanitóválasztás végett kikül­dött s ott f. évi seD. 17. megjelent küldöttség jkve, mely szerint Udvarhelyre Cakó Gábor ujnépi 5 szavazattal, Győrfi Imre kisdob­szai tanító 4 szavazata ellenében egy szótöbbséggel tanítóul elvá­lasztatott. A választás a 2. hó fentartásával megerősíttetik s Cakó Gábor ur jövő 1883-ik évi September 1-én uj állomását elfog­lalhatja. Tanügyi biz. elnök ur utasittatik, udvarhelyi állomást addig helyettes segédtanítóval tölteni be. 182. Tanügyi biz. elnök ur bejelenti Saar János böhönyei, Nagy Imre ötvös-konyii tanítókká történt megválasztatását, ugy Kulcsár Dávid Dombóra, Szombathelyi Lajos Pettendre egyházme­gyei elnökség által történt berendelésüket, végül Zsinka János ho­boli hely. tanítónak nagy-bajomi másodtanitóul szabályszerűen lett alkalmaztatását, kérvén e választások s berendeléseknek megerősit­tetését. A közgyűlés a böhönyei, ugy ötvös-köuyü tanitóvá­lasztást, a szabályrendeletben kitett törvényes idő fentartásá­val; — a a.-bajomi — a dombói és pettendi tanítók berende­lését ezennel megerősíti.

Next

/
Thumbnails
Contents