A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1882. augusztus
ugy is mint az igazg. tanács elnöke; tisztökké tétetvén az is, hogy a szükséges lépéseket tegyék meg, arra vonatkozólag, miszerint az alumnialis gabona küldemények, az egyes gyülekezetek részéről súly mérték szerint szolgáltassanak be; mint szintén az is, hogy tekintettel a gymn. VIII. osztályúvá emelésével a tápintezet szükségleteinek is emelkedésére, az alumn. kegyadományok rendszeresítése tárgyában, javaslatot terjeszszenek be. 133. Olvastatott a csurgói gymn. igazg. bizottsága által, a gymnasiumban tanulhatástól elzárt Szalay József Y-ik osztályú tanulónak kérvénye, melyben apátlan, anyátlan árvaságára hivatkozással esedezik, hogy a kgy. engedélyezze tanulmányainak gymnasiumunkban folytathatását. A kgy. igazgató tanár urat a folyamodó bevételére liivja fel. 139. Olvastatott tan. ii. biz. elnök urnák, az I88V2 Il ik felére nézve, az iskolai életről szólló következő jelentése : A lefolyt isk. félévben 87 tanítói állomáson, 89 tanteremben, tanított összesen 89 tanitó; kik közül 70 rendes, 5 ideiglenes, 13 segéd tanitó és 1 tanítónő. Kik közül 33 okleveles, 54 nem okleveles, 2 pedig lelkészi czimmel tanított. A nem oklevelesek közül 1868 előtti - tehát oklevél szerzésére nem kötelezhető — tanitó 45; 1868 utáni nem okleveles, tehát a több izben megnyitott egyh. megyei és ker. statutumok értelmében hivatalos állásukat illetőleg csakis ideiglenes 5, névszerint Gyenge Imre, Kovács István. Mészáros Gábor, Fazekas Károly és Kajdi Sándor urak, kikre nézve a legközelebb tartott tan. ü. bizottmány azon kéréssel fogja jkönyvileg a nt. e megyét megkeresni, hogy őket egy évi végbatár idő alatt, tanitói oklevelek bemutatására utasítsa, Nem okleveles s tanitó Szőke Albert és Siidi Zsigmond, az elébbi e. megyénkből bejelentés nélkül eltávozott; utóbbi pedig az 1881. évi e. m. kgy. jk. 49—18) p. a. hozott határozat daczára, a számára adott félévi záros határidőn belől, sem oklevelét, sem bizonyítványait bemutatni nem tudván, többé alkalmazható nem volna. Ismételten folyamodik azonban a nt. e. megyéhez. Folyamodványát, elintézés végett '/• {0att ide csatolva beterjesztem. Tankötelesek száma: 4174, kik közül fin 2151, leány 2023. Isko !ába járók száma 4075. Kik közül: I-ső osztályú 1332. II-ik „ 881. Ill ik „ 786. IV-ik 593.