A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1880. augusztus
— 3 — hez kényszeríti tanítványait s adja a sok „elégséges-' kegyelem osztályzatot, vagy lelkiismeretessége igazolásául (?) a sok „elé gt e 1 e Ii t"-t, mint Csurgón, hol az összes gymn. növendékek 1/,r t' a' ily osztályozás folytán, részint osztály ismétlésre, részint javitó vizsgára lön utasítva. Ha sok haszontalan költekezésnek, még több csalódásnak, elejét akarjuk venni, ha szellemi proletáriátust nem akarunk nevelni, szigorúvá kell tennünk a felvételi s az átmeneti vizsgát, a tanárt pedig végleges alkalmazása után is felelőssé tennünk a taneredmény- ~h ért, mert megczáfolhatlaii igazság, hogy a milyen a tanár, olyan a tanítvány s a minő e kettő, olyan a tanintézet; rosz tanintézet pedig hazánk s nemzetünknek csak mételye. Legyen a mienk olyan, hogy áldozatainkra méltó legyen ! Tartsuk azért szemünk előtt, a jelen tanárválasztás alkalmával a tanár egyéniségének döntő súlyát, miután 12 derék pályázó köziili sikeres választás csak tőlünk függ, hogy a tanintézetünk érdekében tett egyik lépés után, a másikkal, gymnasiumunkat fokrólfokra emelhessük. Az egyházmegyei elemi tanügyről, reménylem, hogy kimerítő jelentés fekszik a közgyűlés asztalán, itt e tárgyban tehát csak azt érintem, hogy az alsoki, a csökülyi s az aszalói II. d. tanítói dijlapok, a kerület által, a két elsőre nézve némi leszállítással megerősítettek ; Alsók azonban ujabban fellebbezését jelentette be. Csökölbe megválasztatott másod tanitóul Horváth Lajos istvándii s. tanító.; Aszaló az esperesre bizta a tanitó kinevezését; M. Újfaluba szabályaink értelmében kineveztem Pethes Sándor kutasi taniót; a kálmáncsai másod tanítóság szükségességének pedig eleje vétetett az által, hogy a nemeslelkü gróf Széchényi testvérek lajosházai pusztai birtokukon iskolát állítottak fel. A segédtanitóságok iigye K. Mérőben, Kadarkuton, Csokonyá ban, Ns-.Kisfaludon megoldást nyert, Kisasszondon összeütközést szült, a többiekben folyamatban van; Parány pedig adott szavát nem váltva be, megfelelő intézkedésre lesz szükség. A pettendi gyülekezet lelkészi állomását t. Bartalos Ödön tanár ur e hó 19-én elfoglalta. A kutasi gyülekezet lelkészi állomása betöltése tárgyában a 2 havi határidő bár kétszeresen is eltelt, a concessát ki nem adhattam, 4miután a csurgói gymnasium, az időközi jövedelemből máig sincsen kielégítve. A lelkészi körök a csurgói és a kaposvári vidékeken működtek, 1*