A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1879. augusztus

mult gyűlésen már elvileg elfogadott intézkedést, a tanügyi bizottság illetve elnöke munka, jog és hatáskörének kellően kiszélesbitését megvalósitanunk s emelnünk, s ez éltal e nagy ügy szakszerű és tüzetes fejlesztésére egy erőit az irányban mérlegbe vető, teljesen e nagy czélnak szentelhető ügybuzgó és hivatott egyén vezetése alá helyeznünk — eljutottunk oda, hogy a miniszteri jelentés ezentúl a somogymegyei prot. iskolákról ép ellenkezőt jelezzen mint legközelebb. S ezeknek koronájául ha emlékezetükbe idézem a jelentésemben is érintett amaz elhatározását, a n. m. okt. ügyi miniszter urnák, mely gymnasiumunk tovább fejlődhetésének rég óhajtott sine qua nonja, annyi eredményére hivatkozhatom ez egy évnek, hogy elmondva hogy : „mindeddig segítségül lőn nekünk az ur" hálával telhet el szivem, az isteni gondviselésnek az erőtlenekben magát megdicsőítő kegyelme iránt s remény dagaszthatja keblemet, hogy nem hiában munkálkodtunk !... S most a melyek hátunk mögött vannak, azokat elhagyva, vessünk még egy tekintetet, jelen gyűlési tanácskozásunk legfontosabb tárgyának, gymnasiuuiunknak jövőjére is. Gymnasiumunk életében epokhális idő küszöbén állunk, mert az okt. ügyi miniszter ur azon elhatározása, hogy gymnasiumunk tanhelyiségei legkésőbb 1881. aug. 1-én visszabocsáttatnak, s a Belevárv-féle szép alapítvány a gymnasium saját czéljaira lesz fordítható ; továbbá azon lelkesedés, melyet a legközelebb mult gyűlés, az egyik tanári széknek uj erővel leendő betöltése tekintetéből tanúsított, azon jelentőség, amit a protestántismus e világító tornya s nemzetiségünk e végvárának a hazai prot. és hazafias közönség tulajdonit, de mindenek fölött egyházmegyénk e szemefénye, apáink e drága hagyatéka, a nagy Festetich e korán fölül emelkedett férfiú alapítványa iránti kötelmeink, arra utalnak bennünket, hogy gymnasiumunk jövőjére vessünk egy komoly s beható tekintetet. Köztudomásu, hogy a középtanodák országos törvény általi rendezése, színvonaluknak emelése, szintén küszöbön áll; de ha nem is, a protestántismusuak, nem kívülről kell czéljai felé hajtatnia ! Egyszer csak felhangzik a kiáltás. „ímhol jő a vőlegény! . . . gondoskodjunk róla, mikép szerezzünk olajat lámpáinkba? . . . Vagy jó intézet tisztelt közgyűlés, vagy semminő ! A jó fényt, áldást terjeszt maga körül. A rosz, a mennyiben elvonja más jobb intézetektől, környezete növendékeit, csak setétséget áraszt, s áldozatokat ejt. Jobb ha nincs.