A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1879. augusztus

- 38 — a) Tudomására hozza az egyházmegyének, hogy bevételi napló rovatok 6142 frt 74 kr. a kiadás 799 frt 46 kr. bevételi többletet 5343 frt 28 krt mutat. Tudomásul vétetik. b) A kiadásnál kifogásolt, a pénztárnok ur által Ód or József volt e. m. számvevő urnák illetéktelenül kifizetett 5 forint. A közgyűlés által pénztárnok ur terhére rovatik, netáni viszkeresete fenhagyatván. c) Indítványozza: hogy a kiadás egyes tételeit, milyenek az e. m. tisztviselők napi és fuvar dijja stb. igazoló okmányokon tün­tessenek ki az összegek felvételére feljogosító emegyei végzések. Az indítvány elfogadása helyett az illető pénztárnokot uta­sítja a közgyűlés, az egyes kiadások alapjául szolgáló statútu­mok beszerzésére. d) A legújabban elfogadott pénzügyi tervezet életbeléptetése után minden számadás két számvevő- kezén keresztül hajtását feles­legesnek s a vissza vonulásra magát illetékesebbnek találván, hálás indulattal megköszönve az egyházmegye benne helyezett bizalmát, lemond s lemondását elfogadtatni kéri. Lemondási indoka nem állhatván meg, az emegye két számvevőt munkálni határozott szabályrendeletével, az el nem fogadható. 222. Az em. 1879 évi közgyűlés jk. 154. sz. a. hozott határozat­hoz képest, egyházmegyei, illetve gyűjtő pénztárnokul szavazattöbb­séggel elválasztatott Nagy Sándor lábodi lelkész ur. Tudomásul bejegyeztetik. 223. NagySándor lelkész ur em. pénztárnoki elválasztatása alól, hivatkozva hajlott korára szemegyengeségére, hosszas hivatalosko­dása, s tanácsbirói elfoglaltatására, magát az alól felmentetni kéri s az esetben, ha kérelme megi.em hallgattatik, fellebbezését is bejelenti. A közgyűlés tekintettel a felhozott indokokra megbízza esperes urat akkép intézkedni, hogy az igen fontos hivatal, ke­zelés nélkül ne maradjon, figyelmébe ajánlván a péztárnok­ságra másod sorban szavazati többséget nyert Józanágh Zsigmond lelkész urat. 224. Olvastattak a lelkészi gyámolda választmányának ez év máj. hó 5. Kaposvárott tartott üléséről s azon hó 8 d. a lelkészi gyám. pénztár átadására kiküldöttek eljárásáról Szabáson felvett jegyzőkönyvek, melyek közül először emiitett a gyámoldai pénztárnok ur lemondása folytán Csire István ur pénztárnokká választatását, a második helyen emiitett, az uj pénztárnok által, a pénztár átvételét hozza az egyházmegye tudomására.

Next

/
Thumbnails
Contents