A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1878. március

s ennek f. é. Január 14-ről 8116. sz. a. kelt válaszát, — melyben ez a vódtörvóny szövegével nem ellenkező módosításába az utasításnak szintén beleegyezik — velem közölvén, felkért engem hogy az iránt »vájjon a protestáns felekezetek viszonyainak megfelelőleg mikép volna az utasítás említett pontja legcélszerűbben és leghelyeseb­ben módosítandó, az illető felekezeti hatóságok meghallgatásával, szerkesszek javas­latot. Felhívom ennélfogva főtisztelendő uraságodat, szíveskedjék nézeteit e tárgyban és pedig saját felekezete s annak papjelöltjei érdekében mielőbb, velem közölni. Miután e lelkészjelöltek felekezetünk rendszabályai szerint résziat mint s. lelkészek, nnjd nevelő s. lelkészek vagy mint tanárok alkalmaz­tatnak, és mint ilyenek valamely E. megyében bekebelezve levén lelkészi minőségük characterflk nem változik, és mert azok akkor olyanokul tekin­tetnek, ha talán esetleg 3 év alatt öDálló lelkészi állomást nem nyernek: azon véleményét fejezi ki a k. gyűlés, hogy mindaddig, inig ilyenekül az Emegyében bekebelezve vannak a felmentésre 3 éven tnl is igényt tart­hatnak miről is időnként a nt. esperesi hivatalnak leend tiszta jelentést tenni az illető közegeknél. 141. A vallás és közokt. min. ur 31495 sz. a. leiratában a Dárdai Sándor által szerkesztett »közigazgatási döntvénytár®-ra mint a melyben nemcsak az egyes ministeriumok elvi jelentőségű intézményei a közigazgatás bármely ágában, hanem egyes egyházi és iskolai kérdésekben is közöltetnek -- felhivja a felsőbb és kö­zéptanodák igazgatók figyelmét. Tudomásul vétetik. 142. A vallás és közokt. minister ur a »Népiskolai könyvtár® felállítása érde­mében 30535. sz. a. leirt és a ft. superintendens ur tudomásvétel végett emegyénk esperesi hivatalához átett rendelete. Véleményezés végett áttétetik az em. tanügyi bizottsághoz. 143. Ugyanazon ministerium 30187. sz- a. a gyámsági és gondnoksági Qgyek rendezéséről szélé 1877. XX. t. cz. 230. §-a azon intézkedését, hogy »az anya­könyvvezető egyházi közeg köteles a jegyző felszólítására a kiskorú örökösök szüle­tésére vonatkozó bizonyítványt hivatalból díjmentesen kiszolgáltatni — a ft. superin­tendens ur 407. sz. a. köröztetés végett esperesi hivatallal közöltetvén. Mihöz tartás végett tudomásul bejegyeztetik, 144. Ft. superintendens ur 428. sz. a. felhivja esperes urat arra, hogy a Véghelyi Dezső ekerflleti aljegyző ur által az egyházkerületi névtár összeállithatá­sához .|| f a küldött rovatos tabellákat az egyes gyülekezetekkel közöltetvén, azok .a lelkészek által jövőre is haszuálhatás szempontjából az egyház jkönyvébe beve­15®

Next

/
Thumbnails
Contents