A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1878. március
jk.-nek azon pontját olvasván, melyben az iskolai tantorv módosítására a beadott e, megyei t. bizottság emlékiratai, felszólalásai egy bizottságnak adattak át. A tanterv módosítása váratik. 81. 4. p. a. a t. ügyi b. jelenti, hogy az e. kerületi t. ü. b. meg bizása folytán a n. Kovács József által készített egyháztörténet megbirálására, Barla Sz. József elnök és Szalóki Dániel urakat bizta meg, — és egyszersmind kihirdette, hogy az e. kerületi t. ü. b. felhívására az ezen és több pályamüvekre a pályázatot kihirdette és a pályázók s munkáik beküldésére f. évi sept. hó 30-ig az e. k.-tili. ü. b. elnökéhez utasítja. Tudomásul szolgál. 82. 5- p. a. e. megyénk közgyűlése által pályázatra bocsátott egyháztörténet és egyház jogos illető beérkezett pályamunkák megbirálásával a t. ü. b. Eis Antal, Xomjáthi Kristóf és Fekete István urakat bízza meg. A megbízottak bírálásának beadásával az intézkedés tudomásul vétetik. , 53. 6. p. a. elnök ur a brekinszkai lelkész iskolája mikénti állásáról szóló hiv. levelét az e. m. kgy. végzéséből kifolyólag olvassa fel, melyből azon örvendetes meggyőződésre jutott, hogy féltet nemzeti nyelvünk és vallásunk érdekében nevezett lelkész elegett tett, s jövőre is eleget tenni igyekezni fog, de mert a remélt sikert csak ugy érheti el, ha hogy e. megyénk által támogattatik. a mennyiben iskolája felszerelésére a tankönyveknek növendékei közt kiosztására az e. megye neki segélyt nyújt. A kgy. tagjai e. célra a t. ü. biz. elnökének felhívására készségesen adakozván, a begyült összegnek beküldésével az elnök urat megbizta s felhívja egyszersmind a brekinszkai lelkész urat, hogy a begyült összeget a jelentésében tett könyvek megvételére fordítsa beszámoló jelentése váratván. 54. 7. p. a. a t. ü. b, elnök a népiskolai könyvtár bevétele és kiadásairól szóló számadásátterjeszti be, mely szerint bevétel volt 14 frt 29 kr., kiadás pedig 12 fit 26 kr. — a megmaradt összeg a könyvek bekötésére tartatott fen. Tudomásul szolgál. 85. 8. p- a. felhívja elnök ur, hogy miután a népiskolai könyvtár rendezése s a szétküldendő könyvek visszaérkezése feletti komoly aggodalmai miatt, jóllehet ezt az e. m- in- évi határozat elrendeli, a könyveket egyes körökbe szét nem küldötte, óhajtja-é a bizottság a könyvek ilymódoni szétküldését? A t- ü. b. tagjai az e. megye határozásához ragaszkodván