A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1876. március, 1876. május
* I -4 69. 1876. Jan. 10. kelt tanfelügyelői levélben fölhivatik esperes ur a képezdei étkező s roskadással fenyegető épület sürgős kijavítását eszközöltetni, mely levelet esperes ur további eljárás végett választmányi elnök úrhoz küldvén át, választ, elnök ur jelenti, hogy e kijavítás gyors, lehető czélszerü s lehető kevésbe kerülő eszközöltetésére ig. tanár urat felszólította, s az ig. tanár ur a kellőn biztositó kiigazittást elvégeztette s a költség 25 frt. Ezzel kapcsolatban vélelmezi a választmány, hogy ez alkalomból e. megyénk által ismét föllenne hívandó a képezde igazgató tanácsa, hogy miután az épület keleti tűzfalának ingadozását részben az ezen tűzfalra tudtunk s megkérdeztetésünk nélkül emelt harangláb okozza, — és miután ezen épület ugy is csaí kevés ideig állhat fön; legyen szives a képezde ig. tanácsa már két éve is tett kérelmünk szerint kieszközölni azt, hogy ezen épület, ha a belsőséggeli célba vett kicserélése nem sikerülne, a képezde által vagy végleg megvétessék, vagy az évi haszonbér fejében a képezde által reparáltassék. — A választmány vélelméhez képest a nt. s tekintetű elnökség niegbizatik vagy a végleges megvételt, vagy az évi haszonbér fejében a nevezett háznak a képezde általi reperáltatását eszközölni. 70. Olvastatott a választmány jegyzőkönyvéből, hogy az állami tanítóképezde ig. tanácsa 1875 dec. 29-kéről átiratot küldött esperes úrhoz, melyben a cultusmiuisteriumnak 22, 34S sz. 1875 Sept. 15. kelt s a tanfelügyelőhöz intézett azon leiratát közli melyben minister ur azt rendeli meg, hogy a gyinnasiunű pénztárnak a képezdei helyiségekért járó haszonbért a Belevári'fóle kamatokból önhatalmúlag visszatartani jogában nem áll, hanem ennek felvételét bélyeges nyugtával igazolni s a Belevári' féle kamatokat hiánytalanul átadni tartozik. A jelzett ministeri leirat folytán pénztárnok ur a pontos fizetésre utaltatik, azon figyelmeztetéssel, hogy viszont gymnasiuinunknak az államtól haszonbérben járó követeléseit midőn ő fizet a képezdei igazgató tanács megbízott pénztárnokától bekérni eine mulassza. 71. A cultusminister urnák 154 sz. átirata püspök urunkat értesítvén, hogy Deák Ferencz halála alkalmából minden ministeri fölügyelet alatt levő t .nodákban gyász ünnepélyt rendelt el, azon meggyőződését nyilvánítja, hogy főtiszt. Superintended ur sem késik a kerület tanodáiban hasonló intézkedést tenni. Ezen leiratot a csurgói gymuásiummal leendő közlés végett püspök urunk esperes úrhoz, ez választ, elnök ur'noz áttevén, elnök ur az ez ügyben közte s az igazgató tanár ur közt váltott levelek alapján jelenti, hogy Deák Ferencz halálának gyászünnepe a gymnasium tanári kara és növendékei által a városi közönség jelenlétében megtartatott. — Tudomásul szolgál. 72. A választmány meghagyása szerint a reparatiokra vonatkozó jelentések beérkeztek: a., Bartalos Ödön tanár úrtól, melyben jelenti, hogy az újonnan kireperált ré11