A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1875. augusztus, 1875. szeptember, 1875. október

- 43 ­ken keresztül ki nem állván, az e részbeni hátralék 352 frtra felszaporodott. Ezen ügy megvizsgálására Szűcs Mihály vislói és Körraendy Sándor he­drahelyi lelkész urak küldettek ki, a gigei marcziusi k. gy. 27. ptja a. hozott hatá­rozattal, — kik azonban jelentésüket be nem adván. A jövő közgyűlésre elváratik. 109. f. év marc. k. gyűlés j. kvének 26. ptja alatt megbízza esperes urat, hogy a M.-Egresen elveszett gyülekezeti pénznek a gyülekezet részére leendő vissza térithetése tekintetéből a vizsgálatot indítsa meg s jelentését annak idejében terjessze be. Esperes ur a vizsgálatot Csúzi József és Nagy Lajos lelkész urakra bíz­ta, kik is f. év aug. 23-dikáról jelentik, hogy: Göndör József volt gondnok 40 frt. értékű búzát adott át Csima Ferencznek, miről is kötelezvény van kiállítva 1872. d. év nov. hó 1-s.jéről. E tőkéből befizettetett 4 frt. 20 kr. s igy Csima Ferencz tartozása tesz még 35 frt. SO krt, mely öszveg ugyan kötelezvényileg van biztosítva, azonban a nélkül, hogy a szabályrendeletek szerint az alatt kezes volna aláírva, — és midőn a vizsgálatot tevő lelkész urak a kezes aláírását szorgalmazták volna, senki a ke­zességet el nem vállalta. Nt. esperes ur megbizatik, hogy Göndör József volt gondnokot a ne­heztelt 35 frt. 80 kr. lefizetésére e végzés erejénél fogva felszólítsa; mi­vel ő ezen öszveget törvényeinkkel ellenkezőleg — szabálytalanul kiállí­tott adós levélre adta ki és ha a fentirt összeget az egyház pénztárába le nem fizetné, az Esperes ur törvény utján is erre kényszerítse. 110. Nt. Esperes urnák a f. év marc. gigei k. gyfllés 28. j. k. sz. a. felada­tott, hogy a n.-martoni egyház által az uradalomtól faiskola helyiségeül kapott, de az e czélra alkalmatlannak talált földrészlet eladásából befolyt 40 frtnyi összegnek ismét faiskolai célokra leendő fordítását a közigazgatási hatósággal eszközölje, — jelentését be nem adván. A jövő közgyűlésre elváratik. 111. Matolcsi József lelkész ur tek. segéd gondnok urnák hivatalosan jelenti, hogy a paccai leány gyülekezet tagjai mind a kicserélt földek, mind a belsőségi hi­ány menyiségét maguk közt kipótolván, s a tanítónak e részbeni panaszát megszün­tetvén, a küldöttség kimenetelének szüksége többé fen nem forog, — ennél fogva a végbe vitt csere helybenhagyásának többé semmi útjában nem ál. Nt. Esperes ur felkéretik, miszerint a can. visitatió alkalmával vizs­gálja meg, hogy a csere a tanitó károsodása nélkül történt-e? A csere helybenhagyása az esperes ur jelentésétől feltételeztetik. 112. Olvast.tott f. év. martc. gigei k gy. j. kvének 30 d. pontja melyben tk. Szabó Kálmán tanácsbiró ur Darányba az egyház és község által közösen vett ingat­11*

Next

/
Thumbnails
Contents