A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1875. március, 1875. április
— 76 — szolgálmányt teljesíteni egyáltalában vonakodnak; s ámbár ugyan a zs.kisfaludi anyaekklézsiának azon nyilatkozatát, hogy lelkészét az elvállalt kötelezettségen kivül, semmi más teendők végzésére a leánygyülekezetekbe át nem bocsájtja, helyteleníti, miután ez a gyakorlat ellenére történnék: mindazonáltal tekintetbe véve, hogy nevezett anyagyülekezet akkoron, midőn lelkészlakotr építtetett, azt az anyaekklézsia lelkipásztorának szolgálatával élő leánygyülekezetek számára is építtette, ennélfogva a szilvás-sztmártoni és patczai leánygyülekezetek, a zs.-kisfaludi anyaekklézsi által épített parochialis épületeknél előfordulandó, akár ujabb építkezések, akár javítások költségeihez azon arányban leendő járulásra köteleztetnek, a mely arányban az anyaekklézsiabeli lelkipásztor fizetését teljesitik, mely végzés a főtiszt, egyházkerületre az elnökség által felterjesztendő. 8. Olvastatott a főtiszt, egyházkerületi közgyűlésnek in. é. sept. 21-én s folytat. tartott üléséről vezetett jegyzőkönyv 203. SZ, Ä S6 gédlelkészek feletti intézkedés iránt hozott azon határozata, melynél fogva kijeleníetik, hogy az azok feletti rendelkezés továbbra is az egyházmegyék jogkörébe tartozik. Ezen egyházkerületi hatázozat ennélfogva kihirdettetvén tudomásul vétetik. 9. Olvastatott Barakonyi Kristóf, Varga Lajos, Szigethi Bálint ás Szabó Pál segédlelkész urak folyamodása, melyben kérik, hogy készpénzfizetésük iránt az 1873. csurgói közgyűlés 6. sz. a. hozott azon határozat fogana'ositassék, melyben kimondatott miként a segédlelkészek készpénz fizetésének alapja, a gyámoldai kulcs szerint megállapított lelkészi fizetés készpénz értéke. Miután a lelkész választási ujabb törvény a legközelebb tartandó, egyházkerületi közgyűlésen tárgyaltatni fog, s ennélfogva annak életbeléptetése reménylhetSleg rövid időn megtörténik: ezen kérelem érdemében leendő intézkedés most ezúttal felfüggesztetvén, a folyó év őszén tartandó közgyűlésre halasztatik, az akkor okvetlenül eszközlendő tárgyalása s végleges elintézése kilátásba helyeztetvén. 10. Barakonyi Kristóf, Vargha Lajos, Szabó Pál és Hampó Albert segédlelkész urak folyamodványukhoz, csatolt 3 darab a főtiszt, egyházkerületi közgyűléshez intézett kérelemleveleiket, ós pedig 1.) a Dombóra nézve hozott egyházkerületi határozatnak Lábodra is kiterjesztése, 2.) az uj lelkészválasztási törvény kihirdetéséig, az eddig gyakorlatban volt választási törvény azonnal és végképeni megszüntetése, 3.) a lelkészi pályáról lelépett egyénnek, ugyanott ujjolag alkalmazhatásának kérdése iránt, — ugyan a főtiszt, egyházkerületre felterjesztetni kérik. A kérelemnek hely adatván, mindhárom kérelemlevél a főtiszt, egyházkerületre felterjesztetni rendeltetik. 11. Olvastatott Barakonyi Kristóf és Hampó Albert segédlelkész urak által a f.