A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1875. március, 1875. április

— 8 — A rom. cath. clérusnak ezen túlkapásai, szükséges helyreigazítás esz­közlése tekintetéből a főtisztelető superinlendentiára felterjesztetni rendel­tettek. 22. Még is a hivatkozott esperesi jelentés szerint, hitvallásunkról a rom cath. vallásra egy áttérés történt M.-Ladon, miként ez a jelentés kapcsolatában 11 j. alatt kitűnik. Tudomásul szolgál. 23. Ugyan azon jelentés szerint, a vallásosság külső nyilvánulásának bizonyíté­ka gyanánt tekintendő azon tiszteletes kegyelet mellyel a keresztség és úrvacsora ki­szolgáltatásának eszközei tisztán és rendben tartatnak. A temetők, templomok minde­nütt kellő felügyelet alatt jó karban állanak, G-alainbokot kivéve, hol a temető a ré­gi betölt állapotban van. N.-Korpádon a rom. catholikusok kívánságára a temető el­különittetett, de azért a rom. catholikusok a reformátusok részébe temetkeznek. A Confirraatio, a hol alkalmas növendékek voltak, mindenütt megtartatott. Tudomásul vétetik. 24. A tettekben nyilvánuló vallásos életet illetőleg, a hivatkozott esperesi je­lentés szerint, Isten dicsőségére nagyobb iunepek alkalmával, minden gyülekezetben történtek adakozások, különösen inegemlittetik, miként Rózán G-ergely József Hedra­helyen az egyháznak 100 frtot ajándékozott, Egyed Kovács János Jádon diófából egy feketén szegélyzett fényezett urasztalát készíttetett, Balog Imre ur neje István­diban egy horgolt urasztali teritőt, Csáuyi Rebeka M.-Ladon egy selyem kendőt, Kál­mánCsán ifj. G-ergő Ferencz urasztali selyem teritőt, Aszalóban Biró Zsófia egy se­lyem, R.-szt-Királyon Biró István egy Sz,őr urasztali teritőt, Nemes-Kisfaludon Nagy Juliánná, Darányban Betyár Józsefné, Öívös-Kónyiban Yarga Józsefné egy-egy kisebb rendii teritőket, In kén Kálmán György 20 frtot, Nagy-Bajomban Kisovich József vesz­prémi kananok ur 100 frtot, Jákóban néhai t. Csépán Józsefné asszonyság 135 fit. 31 krt, Orcziban Kunfi haszonbérlő ur 5000 db. téglát, Kisasszondon a közbirto­kosság a tanitó számára egy holt belsőséget, Viszlóban az urodalom temetkező he­lyet adományozott. A szeretet munkájának gyakorlásában tettekben ekként nyilvánult val­lásos érzelem a közgyűlés tagjaira megható befolyást gyakorolt, s midőn is az illetőknek adományaikért jegyzőkönyvileg köszönetét fejezi ki, ugyan akkor Kissovich József veszprémi kananok ur, és néhai t. Csépán József­né asszonyság neveit, bár más hitvallást követők valának is, de hitfeleke­zetünk irányában tanúsított felebaráti szeretetük maradandó emlékeül, s ezen szeretetnek felekezetességet nem ismerő, a későkor előtt is tündök­lendő példányaként jegyzőkönyvében meg örököttni rendeli, "r 25. Ugyan a hivatkozott esperesi jelentés szerint, a felsőbb iskolák fenntartá­sára, s a közigazgatási költségek fedezésére telyesitendő kötelezettséggel, hátralék­ban maradtak: Hatvan, Tótszentgyörgy, Pata, Szenna, Kaposmérő, Aszaló, Dombó,

Next

/
Thumbnails
Contents