A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1874. szeptember
— 34 ehzban legalább gondnok választásnál még hasonló makacsság elő nem fordult, — és hogy jövendőre ne is forduljon: kéri az e. megyét, az ismeretes e. megyei statútumot Somogyi Józsefre alkalmazni s a meghatározott büntetésben elmarasztalni. A kutasi egyház kérelme foganatosításával a m. és t. elnökség megbizatik. 93.) Olvastatott a ns. kis-faludi ehz. elöljáróságának folyamodványa, melyben panaszolják, hogy régi rozzant lelkész lakuk helyett egy uj lelkészlak építését elhatározván, — miután a pénzbeszerzésre czélra vezetőbb módot nem találtak — az egyház tagjait fejenként 2 oszt. frttal megadóztatták, mely kivetett pénzt az ehz. tagok benemfizették, sőt befizetni nem is akarják: kérik az e. megyét hogy a polgári hatóságnál közbenjárásával eszközöltesse a behajtást. Nevezett ehz. elöljárósága utasittatik, hogy végrehajtás eszközlése végett, az illető politikai hatósághoz forduljon. 94.) Bemutattatott t. Varga János mérői lelkész urnák két rendbeli panasz levele, — melyekben a vaspálya által történt lelkészi rét elfoglalása miatt elmaradt rét munkabér megitéléseért; — az újonnan kiosztott lelkészi és iskolai legelő illetékekre nehezedő haszonbérfizetése alóli fölmentetésért esedezik. Végre a község által vett erdő még ki nem fizetett árából a reá kivetett 60 frt. fizetése alol fölmentetni kéri. Az e gyűlésből a j. k. 75. p. a. K.-Mérőbe kiküldetést nyert bizottság az emelt panasz folytán — vizsgálattétel s vélemény adásra megbizatik. 95.) Nt. esperes ur bemutatta t. Kovács József gymnasiumi pénztárnok urnák — nt. Sarkadi Károly 1873. jun. 27-én adott pénztárnoki jelentésére — válaszát Nt. Sarkadi Károly lelkész urnák kiadatni határoztatik, azon kijelentéssel hogy válaszra — ha szükségét látja megjegyzéseit legkésőbb f. é. oktober hóban beadja. — Nt- esperes ur pedig, az illetőket közös tanácskozás végett meghívhassa; hogy ekként az ügy tisztába hozatván — a jövő közgyűlésen beterjesztethessék. 96.) a darányi praesbiterium az e. megye azon utasításán az, — hogy a községgel közössen vásárolt birtokok és javadalmak érdemében kötött szerződést az e. megyére jóváhagyás végett terjessze be — eleget nem tevén. Annak teljesítése a kadarkuti k. gy. 5. j. k. pontja értelmében a gyülekezeti elöljáróságnak ismételten feladatik. 97.) A sept. 1—3 napjain tartott közgyűlési és consistorialis jegyzőkönyvek hitelesítésére A nt. és tettes elnökség és jegyzői karon kivül kineveztetnek, t. Sárközy Dénes v., és t. Nagy Sándor ehz. t. biró urak. jegyzette: Szűcs Mihály, e. m. a. jegyző.